Csák Gergely
5. dan aikikai
Aikido-oktató
Jógaoktató (hatha és gerincjóga)
Gyógymasszőr, Yumeiho-terapeuta, FDM-terapeuta
1997 óta aikidózom, az első mestereim Bodza Szilvia és Gréger Ferenc voltak. Az Aikido olyan szerelem lett, ami végigkísért az életemen, nem tudom nélküle elképzelni a mindennapjaimat. Az Aikido számomra egyszerre sport, testi-lelki egészség, spirituális fejlődési lehetőség és önvédelem.
Az egyetem után az Aikido mellett elkezdtem a Mandala Jógastúdióban, később itt gerincjóga-oktatói és harha jóga oktatói végzettséget szereztem, azóta tartok jógaórákat. Az Aikido és a jóga számomra nehezen szétválasztható: mindkettő hasonló filozófiai gyökerekkel rendelkezik, bár a mozgásminták mások. A jógában az fogott meg, hogy mennyire hatékonyan oldja ki a feszültségeket a testemből és a fejemből, mennyire szépen gyógyít meg engem és a körülöttem élőket.
Mindkét rendszerben, az Aikidóban és a jógában is azt szeretem, hogy a hozzám járók megismerkednek saját magukkal, aztán túllépnek a korábbi énjükön. Fejlődnek. Legyőzik magukat, lebontják azokat a gátakat, amik a saját testi-lelki fejlődésük előtt voltak, ezzel lesznek többek.
Ha eljössz bármelyik Aikido- vagy jógaórámra, veled fogok foglalkozni, személyesen. Segítek neked abban, hogy több és jobb legyél magadnál. Megkapod magad jobb változatát. A „rossz hír” az, hogy neked is energiát, időt és pénzt kell fektetned magadba: nincs rövidítés, nem lehet a kanyarokat levágni. Az Aikidóban és jógában minden benne van, ami az egész életben, a frusztrációtól, a haragtól a félelemtől kezdve az örömig és a boldogságig. Önmagad fejlesztésének sosincs vége, mindig lesz valami feladat, amin dolgoznod kell, mindig lesznek mélypontok és örömteli pillanatok.
Végül eljuthatsz arra a pontra, hogy sem az Aikidót, sem a jógát nem azért gyakorolod, mert van valami célod. Előbb-utóbb maga az Út válik céllá.
—–
Csák Gergely 1981-ben született, eredetileg szociológus végzettségű újságíró. Az ananyelvén kívül angolul, németül és franciául beszél.
1998-ban kezdett el aikidózni Gréger Ferenc vezetésével. 2003-ban találkozott Kökény Tiborral, aki bemutatta Christian Tissier-nek és tanítványainak.
Másfél évet töltött Franciaországban, ahol főleg March Bachraty (6. dan aikikai, 2. dan karate) dojójában és Christian Tissier vezetésével tanult aikidót.
Danvizsgáit, 2005-ben, 2010-ben 2013-ban és 2017-ben tette le Christian Tissier, illetve Stéphane Goffin előtt. 2006 óta a Zumm Aikido Egyesület vezetője. Budapesten tart edzéseket. Folyamatosan jár aikido edzőtáborokba és képzi tovább magát külföldön és Magyarországon is.
Csák Gergely az Aikido- és a jógaórák mellett gyógymasszőrként dolgozik. A jógaoktató képzéseket a Mandala Jógastúdióban végezte el; gerincjóga- és hatha-jóga-órákat vezet. A gyógymasszőri végzettségét az EFEB oktatási központban, a 3. danos Yumeiho-terapeuta végzettségét a Magyarországi Yumeiho Egyesületnél szerezte meg.