Christian Tissier

Christian Tissier

8. dan aikikai sihan

Christian Tissier 1951. február 7-én született Párizsban. 1962-ben kezdett aikidót gyakorolni előbb Jean-Claude Tavernier-nél, majd Nakazono mesternél.

Hamarosan kiderült róla, hogy rendkívüli tehetsége van az aikidóhoz és már 1968-ban, 17 évesen megkapta mesterétől a 2. dant. 1969. januárjában megvalósult nagy álma: Japánba utazhatott, hogy a Hombu Dojo-ban gyakorolhassa az aikidót a legnagyobb mesterekkel és tanítványaikkal. Az eredetileg hat hónapra tervezett utazásból végül hét év lett a felkelő nap országában.

Az aikikai összes mesterével gyakorolt, de főleg a Doshuval és Seigo Yamaguchival. Nagy hatással volt rá Mitsugi Saotome és a megboldogult Osawa Sensei, aki az aikikai technikai vezetője volt.

Az aikido mellett sokat gyakorolt kenjutsut és kick-boxot is. A harcművészeti edzéseken kívül Christian Tissier japánt tanult a tokiói „School of the Japanese Language” nevű iskolában, illetve a Szófia egyetemen volt hallgató. Hogy kiadásait fedezni tudja, franciát tanított egy középiskolában és a tokiói Francia Intézetben.

4. danos volt, amikor 1976. júliusában úgy határozott, visszatér Franciaországba. Vincennes-ben, Párizs külvárosában alapította meg dojóját, a Christian Tissier-kört (Cercle Christian Tissier), ahol az FFAAA (La Fédération Française d’Aïkido, Aïkibudo et Affinitaires) számos későbbi mestere, technikai vezetője tanult és tanított.

tissier moszkva

A Hombu dojo 1981-ben 5., 1986-ban 6. dant adományozott Christian Tissiernek. A francia aikido szövetségek által létrehozott bizottság 1997-ben a 7. dant adta át a nagymesternek. 1998. januárjában a Doshu, Kisshomaru Ueshiba személyesen nyújtotta át neki a 7. aikikai danját, fia, a következő Doshu, Moriteru Ueshiba jelenlétében.

2016. január 10-én Christian Tissier lett az első nem japán származású aikidós, aki megkapta a 8. dant Japánban, a Hombu dojóban.

A mester a Zumm Aikido Egyesület meghívására évente-kétévente tart nálunk edzőtábort, ahol 250-300 aikidóst szoktunk vendégül látni.

(A fordítás Christian Tissier honlapja alapján készült, melynek forrása: „50 év Aikido Franciaországban”, írta: Guy Bonnefond és Louis Clériot, BUDO Kiadó, Franciaország, fordította: Csák Gergely)

X