Shodan vizsga után sokan abbahagyják az aikidót; ez az aikido tanulásában a legnehezebb momentumok egyike.
Nem nehéz belátni, miért: a shodan vizsgára felkészülés jelentős időbeli és fizikai felkészülést kíván meg. A fekete öv felkötése azt jelenti, hogy viselője valamilyen szinten mesterré vált. Elnyerése a diploma megszerzéséhez, vagy más kiemelkedő eredmény eléréséhez hasonlítható: megfelelő pillanat arra, hogy megálljunk, és vegyünk egy mély levegőt. Aztán, a gondolatok lecsillapodásával a friss yudansha rájön, hogy magára tekert egy hosszú, fekete anyagot, de attól még messze van, hogy igazából mesternek lehessen nevezni.
Bár a shodant elérők még nem mesterek, nem is kezdők már. És gyakran a Dunning-Kruger hatás mély és széles völgyében találják magukat (E sorok írója úgy érzi, már kapaszkodik ki belőle.), önbizalmuk sokkal lassabban növekszik, mint tényleges tapasztalatuk. Már eleget tudnak ahhoz, hogy felismerjék, tudásuk mily kevés.
Akik ezen a ponton abbahagyják, legalábbis egy részük, azért teszik, mert nem egyértelmű számukra, merre is folytassák újukat – mit és hogyan tanuljanak. A legtöbb szervezetben shodanra már az összes pusztakezes technikát ismerni kell. A következő fokozatokra további követelmények lépnek elő: védekezés fegyver ellen, és több támadó ellen. Ugyanakkor elvárás, hogy a pusztakezes technikákat is magasabb szinten mutassák be. De mit jelent ez?
Többek között azt, hogy minél haladóbb szintre ért valaki, annál több felelősséget mutasson saját tanulási folyamatában. Az oktatók irányt mutatnak nekik, bemutatják a „korrekt” aikidót, de a tanítványnak is ki kell fejlesztenie saját mentális modelljét, saját saját metaforáit.
Az aikido tanulása közben gyakran hullámvasúton érezzük magunkat. Egyszer megvilágosodás-szerű „Aha élmény” ér minket, másszor elkeseredünk, hogy az ismertnek vélt technika sehogy sem akar úgy sikerülni, ahogy elvárnánk magunktól. Ez természetes – az aikidónak is megvan a maga tanulási görbéje, amitől csak egészen kis kilengésekkel lehet csak eltérni.
A shodan vizsga után jön el az az idő, amikor a tanítvány egyre inkább tudja, mit is tanuljon, és hogyan tanulja. Hogy ezt a szabadságot felszabadítóként, vagy frusztrálóként éli meg, csak rajta múlik.