Magasra dobott labda, le is csapom: virálisan terjednek a videók, magyarázóábrák aikidós fórumokon is a helyes kézmosás metodikájáról a koronavírus terjedése kapcsán. Látom az online közösségi felületeken aikidós csoportokban a kontaktus szakadását, az ideiglenesen bezáró dojók sokasodó búcsúüzeneteit bizonytalan ideig tartó szünetre. Keresem ezekben, melyik mester tréfálja meg tanítványait „házival” a kényszerpihenő idejére (még nem láttam ilyet), és külön elnézem az irániak namastézását, egyik mesterünk ott készült videóit, képeit, egy elköszöngetős videoüzenetből például süt a derű, pedig hetek óta azon hortyog a fél világ, hogy ott ha eddig semmi, majd ez a kis élni akaró alattomosság, megroppantja a sah egykori országát.
Látom, nézem, tűnődök azon, hogy akasztják szögre a gi-t most sok helyütt, és kerül fegyvertokjába a kontaktus, a dojok alfája és omegája, a pont, ami körül egyébként oly gyakran forgunk. Könnyen jövő mélázásomnak gyakorlatias tülkölést ad időnként gondolatban, hogy hamarosan itt is bekövetkezhet ez, de most akkor sem ez foglalkoztat. Eszembe jut a csokoládéra, vécépumpára, a tiszta vízre, a szeretetre és az ukéra is egyaránt érvényes közhely (s mivel közhely, ezért igaz): mindig akkor értékeljük, milyen sokat jelent, amikor (épp) nincs. Akkor most tegyük oda a kontaktust a sorba? Írjuk fel a – remélhetőleg ideiglenes – veszteséglistára? Kultúrantropológus vagyok, arra tanítottak, ahhoz szereztem affinitást, hogy jelentéstulajdonításokat lássak és értelmezzek, és ezeknek karakterét valamilyen mások számára is megfogható keretbe helyezzem – ez, amennyire elvont duhajkodásnak hangzik, annál izgalmasabb, de ennél jobban most nem mélyedek el benne.
S aikidósként tudjuk, tudni véljük, mit jelent a kontaktus.
Hogy mit veszíthetünk akkor, ha az most megszakad edzőtársak között a tatamin, dojotagok, társ-dojok, régiók és országok aikidókái között a vírus terjedése miatt.
A 17-18. század fordulóján nagy-nagy átalakulások zajlottak, nem egyszerűen a tudományban, hanem az európai gondolkodásban. A filozófusoknak, a bölcselet embereinek, olyan dolgokat kellett megmagyarázniuk és értelmezniük, melyekre akkor már egyre gyakrabban jelentkezett a ráció, az észelvűség és a fizika. Nagy kihívás volt összeegyeztetni egy természeti törvénnyel leírható jelenség mechanikai és esztétikai magyarázatát. A tengerpart hullámzását árapálykor, a szélfútta homok mozgását és annak képzettársításait, s igen, azt is, mitől látni egy nőt szépnek. Meg egy csomó minden mást. Keresték azt a többletet, ami megadja az élmény leírását a természeti törvényeken túl, mindannak, amivel kapcsolatba kerülhetünk. Nem olyan ez, mint az aikido kontaktusa? Állítom, igen. Érdekes dologra bukkantam: egy Nicolas Malebranche nevű francia gondolkodó arról írt akkortájt, ha kapcsolatba kerülünk valamivel (kontaktust létesítünk), ne az érzékeink alapján ítéljük meg a dolgot, az egészet („a testet”), hanem pusztán arra gondoljuk, milyen érzést kelt bennünk. De a szeretet vagy kellemetlenség, amit akkor gondolunk – mondja a szerző – nem a másik testről mond ítéletet, hanem bennünket segít a túlélésben, az adekvát reagálásban. Az érzetek gyorsabbak, mint egy racionális elemzés. „Ha az elme csak azt látná a testekben, ami valóságosan bennük van, és nem érezne olyasmit, ami nincs meg bennük, csak nagy nehézségek árán tudná szeretni és használni őket. Arra van tehát szükség, hogy kellemesnek tűnjenek, s olyan érzeteket okozzanak, amelyekkel maguk nem rendelkeznek”- állítja a filozófus, és megengedhetőnek érzem kiragadását az átfogóbb elemzésből.
Gyönyörű szavak és szerintem nagyon igazak arra a helyzetre, amikor a tatamin állunk. Van tehát valami olyan rárakódás az érzékekkel felfogott találkozásokban, kontaktusokban, ami
létrehoz egy többletjelentést, és egy annak megértéséből fakadó reagálást.
Hogyan támad az uke? Erősen, lágyan? Mi az a többlet, mit ad nekem, amikor keze a csuklómra simul, érzem bőrét az én bőrömön, mozgásának energiáját, testének illatát, arcomon tekintetét? S – máris – jól időzítettem-e a technikát, amit épp elkezdtem csinálni?
Ismerősek, ugye? Te is hallottad a dojódban megannyiszor a kontaktusról. Annak jelentéséről, tartalmáról, melyek most „elveszhetnek”, ideiglenesen, egy hangtalan nem uke támadó miatt.
Amikor most azt mondtam, a kontaktus jelentése, akkor ilyesmire gondoltam. Az érzékelésből kibomló élményre, a másiktól jövő többlet befogadására, mely az aikidóban úgy jelenik meg, olyan leszármazásokkal, ahogy azt mindannyian jól ismerjük.
Ez a jelentés veszhet most el egy időre a kontaktus megszakadásával, és ha ez megtörténik, talán újra (jobban) értékeljük akkor, ha megint létrejön. Mert a kontaktus jelentésében ott a másik lényéből, energiájából egy darab, ami több, mint szűrtüszők összeakadása. Ott van az, amit átad neked, hogy dolgozz azzal, hogy használd. Benne van testének fizikája, s ez alapján viszont jóval több: a megkezdett technika lehetőségeinek aktuális határai. A jó- vagy esetleg rosszabb szándéka. A maga fejlődésének ígérete, és a te fejlődésed előmozdítása. Saját aikidós stílusa. Az idő- és térkezelése. Benne van bőre színe, rassza, és igen, az azokkal összefüggő társításaid is (ne feledd, érzékekkel, és kevésbé elmével dolgozol). Benne van valamennyi múltjából, és az eljövendő éveiből. S benne vagytok ketten, egyenlően, egymásért működve. A „neked adás” szándéka. Egyetlen kontaktusban.
A fizikai törvényekkel leírható mozgáson és biológián túl, az a „bizonyos” többlet, a számotokra kialakuló jelentésréteg.
A koronavírus ezt a jelentéssel töltött, egyszerre fizikai és metafizikai, mechanikai és esztétikai kontaktust zilálhatja szét, a technikáknál, és átmenetileg közösségileg is. Ezeket az érzékeléseket és az egymásnak adottakat. Robinsonokat faraghat a kontaktus nélkül maradt aikidókákból, még ha nem is hosszú időre. Ne hagyd, hogy elveszett jelentéssé váljon számodra mindaz, amit kontaktusnak hívunk a tatamin. Ha abba a helyzetbe kerülsz, hogy ideiglenesen nem tudsz edzeni járni, akkor jusson eszedbe,
mennyi minden vár a tatamin később majd, amit a kontaktussal kaphatsz, és adhatsz meg.
Tanuld meg másképp, és újra (fel)értékelni a kontaktust – erre lehet jó a bejegyzés pillanatában az egyelőre nem látható kifutású, járvánnyal fenyegető helyezet. (S persze, moss gyakran kezet.)
http://zummaikido.hu