Szerző: Juhász Péter | ápr 16, 2018 | Aikido hírek, Edzőtáborok, Filozófia
„道場”
/a japán edzőterem, azaz a dojo vagy dódzsó kandzsija/
„Dojo lehet mindaz a hely, ahol budot oktatnak”
/ismeretlen/
Április 30-a jelentős nap lesz a Zumm Aikido Egyesület és Dojo életében. A második alkalommal rendezzük meg a Dojo Napját, azt a napot, amelyet mi szervezünk, alakítunk, valósítunk meg, magunknak, régieknek és újaknak, a Kálvin térhez közeli edzőteremnek, a mi dojonknak, és az aikido iránt érdeklődőknek. Sűrű, tartalmas, izgalmas, sokszínű nap lesz, a cseresznyefa-virágzáson kicsit túl, a nyári forróság városra telepedésén kicsit innen.
Edzeni fogunk, csatakosat, s lesz műhelymunka is, kinek-kinek melyik technikával van nehézsége vagy épp öröme, mit csinálna szívesen, ó igen, a sankyo, hova is húzom vagy emelem az uke alkarját mikor megvan a fogás? S az újak, a dojoban legfiatalabbak, vajon eljutni-e velük egy kokyhu nage-ig vagy aihanmi katatedori-ból ikkyo omote-ig? Porszívózás, portalanítás, szétszórt szemét kihordás, magunknak, én neked csinálom, te nekem, rend s tisztaság legyen a budo helyén, szenteld fel újra a tatamit azzal, hogy lerakod velem, hézag, törés ne legyen, s a dobás, az esés, biztonságosan történhessen…
Legyen ünnep!
A Dojo Napja nem takarításról és nem is csak egy újabb edzésről szól.
Megtanít az ünnepre, és az ünnep megélésére. A mi ünnepünkére.
A hely, az Út Követésének Helye – ez a dojo, és amit te és én együtt tenni fogunk, az annak tettekbe forduló tisztelete, magunkért és edzőtársainkért.
Dojo csak ott van, hol budo van. Már nem bentlakásos iskolákban, az uchideshi gyakorlási formájában. Hanem a hétköznapokban, és a hétköznapokban megéltté tett ünnepekben.
S hol budo van, ott ünnepnek időnként helye van. A magunk, a hely, és a kölcsönösség ünnepének. Az újak segítésének. A legújabbak tatamira hívásának. A nekik adott bátorító mosolyoknak. A figyelemnek, hogy kit hova gurítunk, kit hova dobunk. Kivel, milyen módon dolgozunk, teremtjük meg és tartjuk fenn a kontaktust.
A közös jelentéstulajdonítás és jelentésmegélés semmivel nem összetéveszthető eufóriájának, amazonasi esőerdők rejtett sámánnövényeinek tálakba morzsolt leveleiből merített eksztázisának.
A budo, az aikido és a dojo ünnepén.
A közösség magára találásának és önmagáért való önfeledésének napján.
Te választasz magadnak dolgot!
Én ezek miatt megyek el a Zumm Aikido Dojo Napjára. Mert részese és tevékeny alakítója szeretnék lenni valaminek, amit magunk hozunk létre és teremtünk újjá, és annak, amikor az újjáteremtés kitüntetett ünnepet kap.
Lehetne persze másként.
Energiát edzésidőn túli dobálózással levezetni, mást akarni, mást választani.
Másra szánni.
Azt amit épp most az ünnepnek készülünk adni.
Lehetne. De nem így lesz. Előtte állok a választásomnak, s nem pedig mögötte. Jelen vagyok, ott vagyok, és ott is akarok maradni döntésemben. Ahogy én vagyok jelen a pillanatban, a tökéletessé tett időben amikor ukémmal dolgozok, és amikor – ahogy O’Sensei mondta – egy szemvillanás alatt döntök életről és halálról.
Én az életet választom, az élet mellett, az ünnep mellett döntök. Ezért is megyek el a Dojo Napjára. Másra „szánni” sokkal egyszerűbb. Dönteni felelősen döntök. Az uke élete a kezemben van, és a megélt ünnep után azt szeretném, hogy közös gyakorlásunkban én is lehessek még az ő uke-ja…
Téged is várunk, helyed lesz ott!
Szerző: Juhász Péter | dec 29, 2017 | Aikido hírek, Filozófia
„Sajnálatos, hogy sok önvédelmet illetve harcművészetet tanuló, lebecsüli az aikidot, nem túlságosan hatékonynak látva azt, mivel a legtöbb irányzat iskoláiban nem realisztikus támadásokkal gyakorolnak. Ez hiba. Realisztikusabb támadásokkal, az aikido egyedülálló elvei és technikái az aikidot igen jól működővé tehetik.”
/http://www.functionalselfdefense.org/aikido//
„Ezt te nem értheted. Én egy nagy harcost keresek.
Ááá… A harc senkit nem tesz naggyá…”
/részlet Luke Skywalker és Yoda jedimester párbeszédéből/
Cikksorozatunkban a harcművészeti hatékonyság kérdésével foglalkoztunk. Az első részben az itt hatékonyság-parának hívott jelenséget vettük szemügyre, és amellett érveltünk, miért értelmetlen megpróbálni egységes mérőrendszert erőltetni a különféle harcművészetekre. A folytatásban gondolatkísérlet formájában terjesztettük ki ezeket az érveket, majd a harmadik részben az önvédelem kapcsán igyekeztünk másik oldalról is megvilágítani azokat.
A sorozat záró írásában pedig – illeszkedve az eddig kifejtett gondolatokhoz – megfogalmazunk egy lehetséges válaszkísérletet az aikido hatékonyságával kapcsolatos kérdésre!
Attitűd a dojon kívül is
Idén tavasszal távozott Stanley Pranin, aki több aikidos könyvet jegyzett szerzőként, emellett az Aikido Journal főszerkesztőjeként is tevékenykedett, és a nemzetközi aikidos élet egyik meghatározó karaktere volt. Több évtizedes aikidos múlttal a háta mögött, egyik cikkében ismertetett két olyan esetet, személyes tapasztalatot, amikor éles helyzetben kellett használnia aikidos tudását. (Az írás nemrég óta elérhetetlen az AJ weboldalán, reméljük, hamarosan újra felbukkan.)
A konkrét körülmények talán kevésbé érdekesek, sokkal fontosabb az, hogy az aikido mester hogyan használta tudását arra, hogy… nos, itt jön a csavar a történetekben. Nem arra, hogy – harci értelemben – megvédje magát. Nem is arra – elkanyarodva az aikido elvi megközelítéséhez –, hogy konfliktusokat oldjon meg. Hanem arra, hogy úgy alakítsa a helyzetet (ahogy a helyzet alakítása a dojoban a tori feladata, hogy előnyt kovácsoljon abból), hogy végül ne is kerüljön sor harci technika alkalmazására. Pranin az egyik alkalommal egy tömegközlekedési szituációban, másik alkalommal egy vendéglátó egységben „került helyzetbe” – azaz került volna, ha viselkedésével, magatartásával, a szituációba való belehelyezkedésével, nem előzte volna meg erőszakos konfliktushelyzet kialakulását.
Ha egy szóban szeretnénk megadni azt, mi segítette abban, hogy megelőzze a kiszámíthatatlan kimenetelű szituáció kibomlását, ahol az aikido alkalmazására került volna sor, akkor talán a leghelyesebb az attitűd mellett letenni a voksunkat. Amellett a kifejezés mellett, melyet edzőtermi körülmények között is számtalanszor hallunk, és próbáljuk fel is ölteni. Az attitűd egyszerre jelent jelentétet, a szándék kifejeződését, az összpontosítását, és vélhetően formálja az is, hogy a felek térhasználati kommunikációt valósítanak meg akkor, amikor valamilyen okból figyelmük egymásra összpontosul. A megfelelő attitűddel, annak láthatóvá tételével, az aikido mesternek nem kellett technikát alkalmaznia. Úgy tudta elkerülni azt, hogy a másik, számára fenyegető fellépésből „éles helyzet” legyen, hogy kifejezésre juttatta, készen áll arra, hogy uralja a szituációt – amibe persze beletartozik az is, hogy szükség esetén megvédje magát.
Attitűd. Nehéz meghatározni a kifejezés jelentéstartalmát annak megannyi árnyalata miatt, de az aikido alkalmazásának vonatkozásában, talán nem járunk messze az igazságtól, ha úgy tekintjük, ugyanazt jelenti illetve jelentheti egy éles helyzetben, egy „utcai szituációban”, mint a dojoban. Amikor nem csak gépiesen végrehajtjuk a technikát, vagy megütjük a formalizált atemit, hanem figyelmünket, testünket és annak energiáját, felkínáljuk a másik számára ha támadunk, és toriként igyekszünk érzékennyé válni arra. S talán akkor sem tévedünk nagyot, ha azt álltjuk, a technikákon túl, vagy még inkább, azokat megelőzően, ezt érdemes magunkkal vinni a dojoból. Hozzáállást és elveket, amelyek megszervezik az aikidos technikákat. Minél kitartóbban gyakorlunk, remélhetjük, hogy annál magasabb szinten.
Az aikido ekkor válik igazán hatékonnyá.
A leghatékonyabb az, amit használni sem kell
Az aikido önvédelmi hatékonysága, alkalmazhatósága kapcsán még mindig vég nélküli viták alakulnak ki egyes fórumokon vagy harcművészeti körökben, noha talán már az évek-évtizedek alatt, mindent megfogalmaztak, ami a témában elmondható. Mégis, a hatékonyság olyan kérdés, mely az aikidoval kapcsolatban, mintha folyamatosan foglalkoztatná a harcművészetek és küzdősportok gyakorlóit és az azok iránt érdeklődőket.
Pedig az előző pontban citált példák is épp arra mutatnak rá, az igazi hatékonyság az lehet, ha az adott rendszer – az aikido – úgy képes óvni bennünket, hogy használatára nincs szükség. Nem harcolva válik hatékonnyá, sem a rendszer, sem alkalmazója. Ám még ennél is tovább menve: úgy teljesítheti be saját spirituális küldetését és ültetheti a gyakorlatba filozófiai meggyőződését, hogy nem csak alkalmazójára, hanem a potenciális támadóra is vigyáz. Abban az attitűdben, melyet megérteni és elsajátítani próbálnak az aikidokák a dojokban, semmilyen misztikusság vagy természetfeletti vonatkozás nincs. Ellenben enélkül nehezebb, és vélhetően kevésbé hatékonyan lehet csak alkalmazni az aikidot és az aikidoról tanultakat. Nem a szépségéért vagy a dojos eleganciáért: az alkalmazott aikidonak nem kell szépnek lennie. Elég, ha hatékony, és furcsa mód úgy tűnik, hatékonyságának csúcsát valóban akkor éri el, amikor már technikai tudást alkalmazni sem kell. Ahogy cikksorozatunk egyik korábbi részében érintettük a kérdést, a technikai hatékonyság pedig nem az ütések számában és a rúgások erejében, hanem egészen más összetevőkön, például a távolságon, a tér- és a testhasználaton, és nem utolsó sorban, az időzítésen múlik.
Ez persze általában elvi eset – az önvédelmi szituációkban kikerülhetetlen valamilyen technika alkalmazása. Ezért pedig az aikido időről időre ki van és ki is lesz téve a hatékonyság-para jelenségének, az ebből fakadó kritikáknak. Egy funkcionális önvédelmet tanulót talán nem is győz meg az az érvelés, mely a hatékonyság fogalmát kimondva- kimondatlanul, de összeköti az aikido mögöttes gondolatiságával és spirituális irányultságával. Ez esetben nekik is ajánlhatók azok a némileg „megszokottabb”, ám meggyőző és logikus érvelések, melyek a cikksorozatunk első részében felvetettekre alapozzák okfejtésüket. Vagyis arra, hogy a harcművészetek és küzdősportok nem helyezhetők el egyetlen standardizált koordinátarendszerben. Ellenben többségükben – és ez különösen igaz az aikidora is – megjelennek a testhasználatnak olyan elvei, melyek az alkalmazott technikai tudást szervezik, magas szinten pedig a technikák „csak” eszközei az elvek érvényre jutásának.
Az aikidot időnként kritizálják azért, mert a dojoban gyakorlás során végrehajtott támadások – egyesek szerint legalábbis – nem realisztikusak, a támadó pedig begyakorolt mozgásforma alapján reagál a védekező részéről válaszként adott technikára. Az együttműködés és a testhasználat megértése azonban nem jelenti azt, hogy a dojoban ne lehetne a támadásokat és az arra adott válaszokat, „életszerűbb” módon gyakorolni, bármit is jelentsen ez – hiszen épp erre való az attitűd. A hangsúly az aikidoban azonban előbb-utóbb mindig visszakerül az elvekre, amelyek az akciót és a reakciót megszervezik. A testhasználatot szervező elvek és az azokra kidolgozott technikák pedig – megfelelő attitűddel – éppúgy hatékony eszközei lehetnek az önvédelemnek is, ha már elkerülni a konfliktusokat nem is sikerül úgy, mint Pranin-nak, ami elmondása szerint, életének azt a két alkalmát jelentette, amikor az aikidot alkalmaznia kellett.
Ha nincs támadás, nincs technika, de ezt nem mindig lehet elérni még a megfelelő attitűddel sem, hiszen a támadás sok esetben váratlanul érkezik. S ezen ponton – zárva a gondolatsort és egyben a cikksorozatot is – elegendő csak olyan alapvető tapasztalatra gondolni a dojoban szerezettek közül, mint a támadás irányából és erővonalából való kitérés, és – igen gyakran – a tengelybe lépés. Ezek minden aikidoka – és sok más harcművész – közös, szinte ősi tatamis tapasztalatai. Az aikido alkalmazásban sem az ütésekbe, rúgásokba való beleállást, hanem – lehetőség szerint – az azok irányából való kitérést és a konfliktus békés rendezését jelenti. Elejét venni a továbbiaknak, ha és amennyiben megelőzni nem lehet. Alkalmazásban persze ebből – bármily fájdalmas is – akár súlyos sérülés okozása is lehet, ha a védekező érdekei miatt erre kényszerül. Ám az önvédelmi hatékonyság ekkor sem a támadásba „beleállással”, hanem a technikai tudás alkalmazásával válik egyenértékűvé, a szituáció jellegétől függően. Az aikido alkalmazója nem magától és nem önállóan hatékony, hanem támadója viselkedésétől függően. Ez pedig nem az egyébként komoly sérülések okozására alkalmas technikákkal kapcsolatos önigazolás, hanem a hatékonyság adaptivitása. Attitűddel, elvekkel, technikákkal, vagy akár ösztönös mozdulatokkal kiegészítve.
Várunk edzéseinken, hogy együtt lehessünk hatékonyabbak!
http:/zummaikido.hu
Szerző: Juhász Péter | okt 9, 2017 | Edzőtáborok, Mesterek
[Hadd kezdjem egy távoli párhuzammal. Clifford Geertz a kulturális antropológia tudománytörténetének egyik legfontosabb figurája. Kánon, kötelező tananyag, munkássága termékenyítőleg hatott más humántudományokra is, és a jobb antropológiai kurzusukon már a felvételin plusz pontot és elismerő fejbólintást kaphat az, aki néhány szót tud arról mondani. A Sűrű leírás című szöveg Geertz sok fontos írása közül talán a legfontosabb. Egyszerre módszertani eszközkészlet leírása és alapvető szemléletmód, attitűd képviselete, melyet követni ajánl az antropológusnak. Trükkös írás: olvasni könnyű, de számtalan árnyalatát, áthallását megérteni és azok jelentőségét átlátni, igen nehéz. Ezért néhány helyen az a gyakorlat alakult ki ezzel a fontos szöveggel kapcsolatban, hogy vagy az antropológus-képzés kezdetén, „szűz” elmével, a kapcsolódási pontok és minden más szakismeret nélkül, az „elején” kell elolvasni; vagy a tudorok azt ajánlják, hogy csak praktizáló, diplomás társadalomkutatóként, más szerzők munkásságából felkészülten, sokéves gyakorlattal a hátunk mögött, szabad csak elővenni és olvasni Geertz írását. Csak e két véglettől várható az, hogy a szöveg minden titkát felfedje előttünk.]
Miért ez a párhuzam a Zumm Aikido blogján?
Mert Philippe Gouttard edzőtáborán való részvétel a Sűrű leírás esetéhez hasonlítható. Nem, ezzel nem azt állítom, hogy „köztes” állapotban, kezdőcskeként-haladócskaként nem érdemes azon részt venni. De amit a mester képvisel szemináriumán, az leginkább a geertzi esszencialitáshoz hasonlítható – aikikai aikidoban. Gouttard shihan 7. danos, de ő Philippeként van jelen, és nem senseiként a saját szemináriumán. Olyan derűvel közelít a résztvevőkhöz és ahhoz is, amit gyakoroltat velük, amely csak a nagyon mély, szeretetteljes humánummal és megértéssel rendelkezők sajátja, mint volt az említett antropológus-tudósnak is. Azoké, akik képesek elfeledtetni a tanítványokkal (és e sorok írója „egy áttétes” forrásból tudja, ilyen volt Geertz is), hogy amit csinálnak, és az a közös jelentés, amit nem csak létrehoznak, de együtt meg is élnek, ténylegesen nem létezhet nélkülük.
A jelenük, az ’itt és most’-juk, a harájuk és az összekapcsolódásuk nélkül.
Mert a világ eredendően abszurd és értelem nélküli, de mi – például az aikidoval – képesek vagyunk jelentéssel felruházni.
„A technikát tudjátok”
Philippe elveket tanít, pontosabban elveket tudatosít. Az idén szeptemberben Prágában megrendezett szemináriuma két dologról szólt: izzadtságról és axiómákról. Csak érintőlegesen formalizáltunk. Csak mértékkel kihonoztunk. Csak nagyvonalúan figyeltünk mozdulatainkra, az ívre, a kézfej tartására, a lábmunkára, szóval mindarra, aminek hibájáért bárkinek a mestere már az alapozó vizsgákat is leállítaná az otthoni dojokban.
A technikákat tudjuk. Ki így, ki úgy, esetlenül vagy mérnökien, de tudjuk. A mester – miközben fél óra alatt annyi elevenre tapintóan lényegi megállapítást tesz az aikidoról és azon keresztül az életről is, hogy a sikertrénerek szűkölve könyörögnének a harmadáért is – azt kéri, azt sugallja, engedjük el, amit tudunk. Szabadítsuk fel magunkat a formalizáltság alól.
Tudjuk, ezért engedjük el. A technikákat.
Az összest. Mert a technikák csak vetületei, manifesztumai, testtel és szellemmel meghozott, azonnali élőáldozatai – akár tetszetősek, akár nem – azoknak az elveknek, melyekből az aikido áll.
Mert az aikidos nem technikákat csinál. Nem formalizál. Elveket hagy érvényre jutni, és mert elvekben gondolkodik, ezért – ahogy le is írtuk – hatékonyságát nem ütésekben és rúgásokban méri. Akkor, amikor már elég magas szinten van ahhoz, hogy hátra tudja hagyni azokat a kötöttségeket, melyek addig az építkezés alapjai voltak. Amikor megérti azok funkcióját, szerepét, tudatosítja elhagyhatóságuk momentumát. Vagy akkor, amikor még mintegy először lépve fel a tatamira, nem tud formalizálni. Beavatatlan ösztönösséggel keresheti azt, mit is lehet vagy kellhet csinálni.
Játszunk
Próbálkozunk. Érzünk. Összeérünk. Izzadunk. Egymásra is.
Sűrű leírást keresünk.
Keressük amit megtalálni kell, és Philippe lényegében nem is javít ki. Csak mosolyog. A teljesen kezdőn, aki még a lábait keresi, és most eszmél csak rá, valójában fogalma sem volt róla eddig, mit is jelent a bal és a jobb kéz. De a már nem olyan kezdőn is, aki már ráérzett az ízekre, már szokja a zamatot, de vehemens, bizonyítani akar, robbanni – és ezért néha önmaga darabjaira hullik. S persze a haladón, aki máskor hakamájában fordul, pörög, esik, most viszont olykoer lendülete törik, a maga vagy partnere arány- és ütemtévesztésén.
Philippe az aikido sűrű leírását, lucskos és önfeledt transzát olvastatja velünk. Kezdővel és több danossal egyaránt.
Két óra után vulkánként tör ki a legtöbb tatamin állóból a megkönnyebbült mozgásélmény önfeledése.
Valamit talán kezdünk érteni, pedig a könyvet középen nyitotta ki (és ezt utána még két napig folytatjuk). Más így közelíteni a filozófiához, az elvekhez, a közös jelentésalkotás kimondhatatlan aktusához, harák szőrtüszőkön keresztüli találkozásához. Más, mint Goffin mester elegáns és szigorú harciasságán át szemlélődni. Arra, amit mindketten mutatnak a tanítványoknak.
Csak más-más szemszögből.
De a lényeg mindig a lényeg. A filozófiai antropológia gondolatiságával élve: a megértésnek csak körei vannak, és a kör – természetéből adódóan – bárhonnan indulhat és bárhova végződhet. De a következő állapota már sosem lesz azonos belátásokat adó. Éppúgy, mint az aikido körökre építő mozgásrendszerében.
Induljon az a kör akár egyik, akár másik megközelítés nyugvópontjáról.
Felejtsd el a technikákat. Keresd a közös jelentést. A sűrű leírást. Nélkületek nem létezik – üzeni a mester tekintete. Felejtsd el a technikákat. Az elvek számítanak. Mert a harcművészet velejét nem a rúgások és az ütések ereje adja. „Nélkületek nem létezik”.
Nem jöhet létre az aikido sűrű leírása.
Szerző: Juhász Péter | szept 5, 2017 | Filozófia, Mesterek
Az aikido és a hatékonyság kérdéskörét boncolgató korábbi bejegyzéseinkben magával a hatékonyság-parának hívott jelenséggel foglalkoztunk, majd megpróbáltuk az aikidot az utca közegében és egy képzeletbeli ketrecharcban is elhelyezni. Előbbivel kimondva-kimondatlanul érintettük az aikido alkalmazhatóságának vonatkozásait és részben gondolatiságát. Utóbbi gondolatkísérlettel pedig azt próbáltuk alátámasztani, mennyire értelmetlen képzeletbeli vagy valóságos küzdelmek alapján összehasonlítani eltérő irányzatokat.
„Aikido. A legjobb harcművészet amivel megvédheted magad egy olyannal szemben, aki kezet akar veled fogni.”
„Megéltem azt, hogy késsel támadtak rám az utcán és meg kellett védenem magam. A vége az lett, hogy ő feküdt az utcán, és fel kellett adnia. Nem sérülést akartam neki okozni, hanem megtanítani valamire. És ez a legcsodálatosabb dolog az aikidoban.”
/megtekintők megjegyzései egy aikidos videó alatt a Youtube-on/
Cikksorozatunk harmadik részében az önvédelem kérdésével foglalkozunk. Nem, nem minden részletre kiterjedő alapossággal, ez esetben írásunk olyan hosszúra nyúlna, hogy lelógna az internetről. Mindössze arra vállalkozunk, hogy néhány, ám igen fontos gondolatot ajánljuk azok figyelmébe, akiket foglalkoztat az önvédelem és a harcművészeti hatékonyság kérdésköre.
Te teszed hatékonnyá ott és akkor, mi máskor művészet
Bármilyen irányból is közelítünk a hatékonyság-para jelenségéhez, előbb-utóbb (inkább előbb) eljutunk a vélhetően központi kérdéshez: mennyire hatékony az aikido (vagy bármilyen más Budo harcművészet, illetve küzdősport-irányzat) az utcán? Vagy más „éles” helyzetben, ahol és amikor alkalmazni is kell az edzőteremben tanultakat?
Talán megengedhető bátorság egy lényegi válaszkísérlettel szolgálni, mely az egzakt válaszokat kedvelőknek is szolgáltat némi támpontot: minden irányzat olyan hatékony éles helyzetben, amennyire alkalmazója abban az adott szituációban az. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hatékonyság ne lenne fejleszthető készség. Nem jelenti azt sem, hogy ha esetleg nem sikerült valódi hatékonysággal (értsd: sikeres önvédelemként) alkalmazni a tanultakat, akkor valami baj lenne azzal a rendszerrel vagy iskolával, ahová megtámadott barátunk tartozik.
A harcművészeteket gyakorlók egyéni hatékonysága alkalmazott szituációban egyáltalán nem összekeverendő az adott stílus vagy iskola abszolút módon nem mérhető hatékonyságával.
Cikksorozatunk korábbi részeiben is utaltunk arra: a hatékonyság-para mögött annak (téves előfeltevésen alapuló) igénye áll, hogy az egyes harcművészeteket valamiféle sorvezető mentén, egységes értékelő-rendszerbe lehetne integrálni. Hosszasan érveltünk ennek képtelensége mellett. Most arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a jelenség másik vonatkozása az, amikor az adott iskola tanítványának személyes hatékonysága és az iskola képviselte irányzat közé, akarva-akaratlanul, de egyesek egyenlőségjelet tesznek. Mondjuk egy önvédelmi szituációban. Nem szükséges annak hosszas taglalása, hogy belássuk: minden önvédelmi szituáció más és más, mind körülményeit, mind a védekezésre kényszerülő egyéni állapotát tekintve. Mennyire van ott „fejben”. Milyen térben, hány fő részéről, hogyan történik a támadás? Alattomosan és orvul, mint a régi nindzsák tették (ahogy az aikido alapítója azt tartotta), vagy egyenesen és szemből, mint a szamurájok? A felsorolást hosszasan folytathatnánk.
Az irányzatok összehasonlításának abszurditására hívtuk fel a figyelmet az előző cikkben jelzett gondolatkísérlettel, az aikidoka és a ketrecharcos találkozásáról. Belátható, hogy egy utcai önvédelmi szituáció mindig egyedi és – reményeink szerint nem csak metaforikus értelemben – megismételhetetlen is. Hasonlóságok vannak közöttük, de a szituáció mindig különbözni fog minden más hasonló helyztettől. Természetesen a harcművészeti edzések és a küzdősportok jelentős része, így különösen az aikido is, komolyan hozzásegít ahhoz, hogy hatékonyabb legyél önmagad megvédésében, ha úgy hozza a szükség. De ez nem ugyanaz a kérdés a hatékonyság-para jelenségén belül, mint hogy mennyire lehet hatékony az aikido vagy más rendszer a sötét sikátorban, marcona alakoktól közrefogottan.
Az aikido edzéseken készségeket tanulsz és meglévő képességeid fejlődnek azért, hogy hatékony lehess. Nem csak az edzőteremben, a kihonoknak a testhasználat fejlesztésével egybekötött gyakorlásakor. Hanem hogy az aikido edzéseken tanultakat akkor is legyen esélyed alkalmazni, ha bajba kerülsz és nincs módod elszaladni – hisz’ tudod, az önvédelem első szabálya mindig az, hogy ha tudsz, fuss el! Semmi szégyellnivaló nincs benne. De ha nem tudod megtenni, akkor megpróbálod magad hatékonyan megvédeni. Aikidoval és mindazzal, ami a kezed ügyébe kerül. Ne feledd: te magad leszel hatékony annak köszönhetően, amit tanultál és amit alkalmazol. De ne dőlj be azoknak, akik szerint ez ettől kezdve összemérhető más rendszerrel, és így azok valamiféle számértékkel, egységesen jellemezhetővé válnak.
A Szent Grált nem az ütések és rúgások száma rejti
Természetesen nem azt állítjuk, mindegy mit tanulsz. Más rendszerek másra és másra helyezik a hangsúlyt. Vannak olyan megközelítések, melyekben az erőnlétnek talán még nagyobb szerep jut, vagy épp az ellenfelek közötti nagyon közeli távolságra kifejlesztett, szemtől szembeni technikákat részesítik előnyben. Van, ahol azt tanulhatod meg, hogyan szabadulj ki a földre szorításból. Máshol arra oktatnak, hogyan védd meg magad az ellenfél testének érzékeny pontjait célzó ellentámadásaiddal.
Megannyi iskola, megannyi elképzelés. Mégis, azt tanácsoljuk, érdemes megjegyezni: nincs két egyforma szituáció. Amik működnek, szigorú értelemben még csak nem is a technikák, hanem a technikák mögött álló elvek. Ez az aikidora különösen igaz: amit hatékonyan alkalmazhatsz, azok az aikido elvei. Ezekre egy „éles” helyzetben jellemzően sokkal rövidebben, nyersebben kivitelezett változatai épülnek rá az edzőtermi, formailag mind tökéletesebbé váló technikáknak. De ettől még a tény nem változik: nincs két egyforma önvédelmi szituáció. Amit megtanulhatsz, elsajátíthatsz, szellemi és testhasználati értelemben is magadévá tehetsz, azok az aikido elvei. Az azokra épülő technikák révén képes lehetsz azokat érvényre juttatni akár egy önvédelmi szituációban is. Ezért azt is mondhatjuk: az aikido edzések révén, összetett módon nőhet az önvédelmi képességed, és előmozdíthatod annak hatékonyságát. Az önmagába záródó körben az aikido előmozdítja személyes hatékonyságodat, és ennek fejlődésével – optimális esetben – együtt jár az aikido egyéni alkalmazási hatékonyságának fejlődése is. Bár sose kerüljön rá sor.
Igazán magas szinten művelve pedig az aikido abban is segíthet, hogy ne bontakozzon ki valódi konfliktus. Erről a dán buszsofőrök vélhetően már tudnának beszámolót tartani, mi ezzel a vonatkozással cikksorozatunk záró részében foglalkozunk majd.
Idei nyári edzőtáborunkat – immár hagyományos jelleggel – Stéphane Goffin (6. dan aikikai) tartotta. A senseiről úgy tartják, a működő megoldásokat kedveli az aikidoban, azaz szívesen foglalkozik az alkalmazási oldalával is kedvenc harcművészetünknek. Thai box és más küzdősportok: a mester nem csak az aikidoban ért el komoly eredményeket. Amikor az első edzésen a hatékonysággal foglalkoztunk, egy érdekes gondolatsoron ment végig. Ennek központi eleme az volt: a harcművészeti hatékonyság nem az ütésekben, a rúgásokban, könyöklésekben, rántásokban, a minél nagyobb fizikai behatás elérésében rejlik.
Hanem azokban a motívumokban, melyek az aikido rendszerét – és nyugodtan mondhatjuk, részben filozófiai hátterét is – megalapozzák. Vagyis az időzítésben, a távolságban, a test központjának használatában, és a védekező számára lehető legjobb, töredékpillanatok keresésében. Mert ezek azok a szempontok, amik alkalmazás esetén – akár egy önvédelmi szituációban is –, megszervezik az alkalmazott módon végrehajtott aikidos technikákat. De ezen is túl: ezek „uralásában” kell magas szintre eljutni ahhoz, hogy igazán hatékonyan, értőn alkalmazhassuk a tanultakat, adott körülmények között.
Amikor e sorok írója később megkérdezte a mestert, mit gondol arról, hogy sokan képtelenek elszakadni attól, hogy a harcművészeti hatékonyságot az ütésekben és a rúgásokban keressék, azt válaszolta: ez azoknak az embereknek a problémája, de nem az aikido harcművészetéé.
Mi sem tudtuk volna sem frappánsabban, pláne nem rövidebben megfogalmazni.
http://zummaikido.hu
Várunk téged is edzéseinken! Tanuljunk, gyakoroljunk aikidot, legyünk hatékonyabbak az önvédelemben!
Szerző: Juhász Péter | júl 4, 2017 | Egészség, Filozófia, Mesterek
Nemrégiben írtunk egy remek bejegyzést arról, miért ajánljuk az aikidot mindenkinek, függetlenül attól, hány éves, vagy életének egyéb területein mivel foglalkozik. Az aikido művelésének sok pozitív hozadéka van, és dojonkban ezeket mind magad is megtapasztalhatod.
Most összegyűjtöttünk néhány olyan dolgot, amit úgy nyersz és sajátítasz el az aikido gyakorlásával, hogy azokat életed más területein is tudod kamatoztatni. Persze ezek nem teljesen függetlenek attól, hogy harcművészeti edzésre jársz – mégis, képességeid és készségeid úgy fejleszti az aikido, hogy annak attól függetlenül, máshol is lesz eredménye. S végső soron ez a harcművészet, a Busido-hagyományokra épülő gyakorlás igazi célja: több, mint harci technikák magas szintű elsajátítása és önvédelmi alkalmazása.
1. Rendszeretet és fegyelmezettség:
Hangozzék bár elsőre mégoly katonásan is, szó sincs drákói szigorról vagy igazságtalan szankciókról a dojoban. Az aikido (és általában a harcművészetek protokolljai) néhány könnyen követhető szabály betartását kérik a gyakorlóktól. Ezek azonban rendet és a szó legnemesebb értelmében vett tanulási fegyelmet visznek az egyébként barátságos, befogadó légkörbe az edzéseken. A keretek, szabályok pedig azért vannak, mert kijelölik azt az „utat”, amelyen haladni kell a fejlődés érdekében, és – néhány más elképzeléssel szemben – nem az „elnyomásról” vagy a személy korlátozásáról szólnak, különösen nem az aikido dojoiban.
„A zseni átlát a káoszon”, tartja a kedves de naiv és erősen vitatható mondás, ám az igazság, ilyen megközelítéssel sem a dojoban, sem a hétköznapi életben, általában nem sokra megyünk. Új ismereteket elsajátítani és alkalmazni, munkahelyi, magánéleti feladatokat sikeresen megoldani, csak rendszerezett, strukturált módon lehet – éppúgy, ahogy edzéseken az egyes technikákat is rendszerezett módon, részenként felépítve tanulod meg.
2. Forma és tartalom egysége:
Az aikido elvei és technikái között hihetetlen összhang, szimbiózis van. Mi is úgy tartjuk, hogy az aikido mélyebb (vagy magasabb, nézőpont kérdése) szinten nem egyszerűen technikák begyakorolt ismétlését jelenti (bár ez egyáltalán nem lebecsülendő, sem egy látványos bemutatón, sem egy önvédelmi szituációban!), hanem az aikido alapelveinek érvényre juttatását. Ugyanígy az előző pontban írt formai, rendezettséggel összefüggő kérdéseknél is ez a helyzet: a keretek a tartalomban való elmélyülést szolgálják.
Ha felütsz egy művészeti-esztétikai témájú könyvet, azt láthatod, a forma és tartalom egysége, egymáshoz való viszonyuk, a világtörténelem legnagyobb gondolkodóit is sokat foglalkoztatta. De nem kell filozófusnak lenni a kérdéshez: a dojoban tanultakkal érzékenyebbé válsz arra, hogy életed számtalan területén és szituációjában felismerd, megvan-e a fedés a tartalom és csomagolása között, ott van-e a mondanivaló a felszín alatt, összhangban cselekszik-e valaki azzal amit mond, milyen elvek és milyen motiváció mentén teszi azt amit tesz. Kénytelenek vagyunk ezt a szép szakkifejezést használni: noha szakemberré nyilván nem válsz, de nő a szociálpszichológiai érzékenységed, melyben az edzések is segítenek.
3. Koncentrálás:
A figyelem megtartásának nehézsége mindannyiunk számára ismert, életünk különböző szakaszaiban vissza-visszatérő probléma lehet. Dúskálunk az ingerekben, hajlamosak lehetünk elkalandozni „belső világunkban” is a néha kényelmetlen külvilág elől. Mégis, feladatainkat el kell látni, szerepeinkben helyt kell állni. Az aikido elsajátításával az ezekhez szükséges koncentrációs készségedet fejlesztheted.
Az aikidoról úgy tartják, a nehezebben tanulható harcművészetek közé tartozik (ez persze nem fejezhető ki semmilyen mérőszámmal), és minden gyakorlónak a dojo rendezett és felszabadult, de fegyelmezett keretei között, fókuszáltan kell figyelnie mestere tanítására. Ennek gyakorlása életed számos más vonatkozásában is hozzásegíthet figyelmed összpontosításához.
4. Türelem mások fele:
„Fáradtan érkezett az edzésre? Hiába nyújtunk minden edzés elején negyed órát, képtelen ellazítani karjait? Lassan mozog ma? Lehet hogy észre sem veszi, de blokkolja az összes technikámat?” – Ha edzésekre jársz, bizony számtalanszor fel fogsz tenni magadnak hasonló kérdéseket. Az aikido épp arra tanít, hogy a másokkal való együttműködés teremti meg a közös fejlődés alapjait, minden egyéni nehézség ellené – hiszen a következő edzésen lehet hogy épp te fogsz hasonló cipőben járni.
A türelmes ember képes várni arra, hogy az erőfeszítések megteremjék gyümölcseiket, és nem sietteti azt. Életed számos szférájában – munkahely, iskola, magánélet, hobbi – hasznodra válik az, hogy embertársaiddal való kapcsolataidban képes vagy a türelem erényének gyakorlására és beleérzőkészséged fejlesztésére. Természetesen ez sosem alárendelődést jelent. Inkább azt, hogy képes vagy mintegy „felülről” tekinteni a szituációra, amiben vagytok – például egy munkahelyi konfliktusra -, és árnyaltabban átlátni magad és mások helyzetét. Az aikido dojoban mindenkinek megvannak a maga nehézségei, ugyanúgy, ahogy neked, és nem biztos hogy mindig sikerült azokat a tatami szélén hagynia. A rendszeres edzéseken, a mozgásformák közös gyakorlása révén a türelmed oly mértékben tud fejlődni, hogy azt máshol, könnyedén tudod kamatoztatni.
5. Türelem magad fele:
Az aikidoban csak akkor fejlődsz, ha türelmes vagy magadhoz és saját határaidhoz. Megtanulod az alaplépéseket, az első alapvető technikákba kóstolsz bele, majd megtanulsz esni csuklófeszítésből, már te is tudsz picit segíteni az újaknak, és máris ott a hakamáért majd a fekete övért folytatott vizsga… Lassíts! Évek, hosszú évek eltökélt munkája szükséges mindehhez, melyben csak akkor lehetsz sikeres, ha magad és saját határaid fele is türelmes vagy. Mozgásodhoz. Erőnlétedhez. Testalkatodhoz. Ahhoz, amitől félsz a tatamin és amiben már boldog magabiztosságot érzel. Élvezd és légy türelmes, a célok akkor beérnek maguktól.
Ez a szemlélet egyáltalán nem „trendi” életvezetési tanács, hanem az aikido gyakorlásának olyan megközelítése, mely más helyzetekben is remekül funkcionál. Komfortzónád határait tudatosan és magadra odafigyelve tágítsd, kellő türelemmel pedig munkahelyi, iskolai akadályokat is jobban veszel. Az aikido elkötelezett gyakorlása olyan önismerethez segít hozzá, hogy magaddal szembeni egészséges megértésed (és nem el- vagy mellénézésed!) kellő mennyiségű türelemmel fog párosulni sok egyéb szituációban is.
6. Tisztelet a tanító, a nálad valamiben többet tudó irányába:
Az aikido mesterek hosszú évek fáradságos munkájának köszönhetik, hogy téged tanítani tudnak. Ahogy a mondás tartja: sokkal többször estek el és álltak fel, mint általában tanítványaik összessége. (Ez persze egy körülmény, ami nem minősít, pusztán a fejlődés különböző állapotaira hívja fel a figyelmet.) A legtöbb dojoban, az aikidosok közössége nemcsak edzőtársi, hanem baráti kapcsolatokat is ápol, mesterüktől pedig az aikido elvein és technikáin kívül más értékekre is pozitív mintát kaphatnak. A szorgalom, a beleadás, vagy maga a tanítani tudás képessége: mind olyan vonások, melyeket utána könnyebb megtalálni és értékelni másokban is.
Természetesen nem tekinthető mindenki tanítónak vagy mesterünknek, akikkel életünk során kapcsolatban állunk. Ám ha oktatódban nemcsak a technikai tudás birtokosát, hanem fejlődésed egyik meghatározó figuráját látod, nemcsak elsajátítasz, hanem tanulsz is tőle, akkor azt veheted észre, előbb-utóbb másoktól is tudsz valamit tanulni. Olyanoktól és azt, amire esetleg nem is gondolnál. Mindenki jó valamiben, mindenki tud akarva-akaratlanul is mutatni számodra olyat, amit „elcsenve”, te magad is gazdagabb leszel tőle. De ez csak a tisztelet megadása mellett valósulhat meg.
7. Az egyenlőség mindennek az alapja:
Mindenki különböző motivációval kezd aikidozni, de mindannyian ugyanolyan fizikai alapvonásokkal bírunk. Előbb-utóbb mindenki megtanulja és végrehajtja az ikkyo-technikát fejre érkező vágás hárítására, de picit másmilyen lesz egy kétméteres partner és egy kisebb termetű nő esetében. Mindenki szokott izzadni, fáradt lenni, lassabb lenni, talán ebédre valami hagymás is lecsúszott… Mégis, mindenki azért van ott hogy eddzen, hogy közösen fejlődjetek mesteretek iránymutatása mentén. Különbözőek vagyunk, mégis egyenlőek.
Az aikidot nem véletlenül a harmónia és a béke harcművészetének szánta alapítója. Szemléletében az egyenlőség, a másik elfogadása, emberi mivoltának legalapvetőbb tiszteletben tartása köszön vissza. Más körülményekkel a hátunk mögött, más pillanatnyi helyzetből érkezünk az edzőterembe – de a cél, és a saját humánum közössé és egyenlővé is teszi az aikidokákat. Konfliktusaink ugyan lehetnek – hiszen az aikido ezek békés rendezésére tanít -, de képesnek kell lennünk ezek megértésére. Egyet nem kell hogy értsünk mindig mindenben – de képesnek kell lennünk megértenünk a másik álláspontját. Az aikido művelése során végső soron ez az egyik mélyebb vonatkozás, melyet megismerhetünk és később életünk más területén is alkalmazhatunk. (S talán mi magunk is ezt tartjuk az egyik legfontosabb mozzanatnak, amely némiképp kiemeli más harcművészetek és a küzdősportok közül.)
Várunk téged is! Legyen az aikido hétköznapjaid része is!
Gyere edzésre és fejlődj, velünk együtt!
zummaikido.hu
