Az ellenállás értelmetlen

Szerző: Monostory Miklós | márc 31, 2020 | Aikido hírek

Gyakran szóba kerül az Aikido konfliktuskezelésre használhatósága; és természetesen azok az aikidósok, akiket a harcművészet önvédelem oldala is érdekel, ilyenkor a hatékony technikai alkalmazásra gondolnak.

A maguk szempontjából igazuk is van, de az Aikido a legfontosabb életeckéket mégis csak az ukemivel nyújtja.

A tatamin kívüli életben számtalan olyan helyzet van, amiben nem segít egyetlen Aikido technika sem, de még a nem létező mágikus technikák sem. Időnként esni kell. Az ukemi az, amivel a legfontosabb leckéket kapod.

Elbocsátanak a munkahelyedről: mit csinálsz, Nikkyot a főnöködön, és ezzel visszaszerzed az állásodat?

A párod szakítani akar: nincs olyan Aikido technika, ami ezen segíthetne. Bekaptad.

Éppen egy egészségügyi krízis kellős közepén vagyunk. Az egész világ bekapta. Eshetünk keményen, vagy puhán kigurulhatjuk, de esünk – ha akarunk, ha nem. Ugyanúgy, mint a tatamin, az ellenállás megnöveli a súlyos sérülés kockázatát. Rajtad áll, hogy ellenállsz, vagy bekapcsolódsz a mozgásba; bizonyos mértékig irányíthatod, hogyan fogsz esni, de esni fogsz.

Számtalanszor emlegetjük tanítványainknak, és számtalanszor halljuk mestereinktől, hogy az Aikido a befogadásra épül. A felénk áramló negatív (mert egy támadás nem lehet más) energiát befogadjuk, abszorbeáljuk, vagy elengedjük magunk mellett, de sohasem feszülünk ellene.

Most sem tehetünk mást. Akár a tori szerepébe képzeljük magunkat, és az eseményeket elfogadva megpróbálunk megfelelő pozícióba és távolságba (ma-ai) kerülni; akár ukeként, befogadva, igyekszünk lágyan kigurulni.

Ez egy éles helyzet. És éles helyzetben sohasem technikát alkalmazunk, hanem alapelveket. Ismerős?

(Korábbi írásunk az Aikido és a koronavírus kapcsolatáról)

Koronavírus, kontaktus, aikido: tanulhatunk valamit egy esetleges járványhelyzetből?

Szerző: Juhász Péter | márc 8, 2020 | Aikido hírek

Magasra dobott labda, le is csapom: virálisan terjednek a videók, magyarázóábrák aikidós fórumokon is a helyes kézmosás metodikájáról a koronavírus terjedése kapcsán. Látom az online közösségi felületeken aikidós csoportokban a kontaktus szakadását, az ideiglenesen bezáró dojók sokasodó búcsúüzeneteit bizonytalan ideig tartó szünetre. Keresem ezekben, melyik mester tréfálja meg tanítványait „házival” a kényszerpihenő idejére (még nem láttam ilyet), és külön elnézem az irániak namastézását, egyik mesterünk ott készült videóit, képeit, egy elköszöngetős videoüzenetből például süt a derű, pedig hetek óta azon hortyog a fél világ, hogy ott ha eddig semmi, majd ez a kis élni akaró alattomosság, megroppantja a sah egykori országát.

Látom, nézem, tűnődök azon, hogy akasztják szögre a gi-t most sok helyütt, és kerül fegyvertokjába a kontaktus, a dojok alfája és omegája, a pont, ami körül egyébként oly gyakran forgunk. Könnyen jövő mélázásomnak gyakorlatias tülkölést ad időnként gondolatban, hogy hamarosan itt is bekövetkezhet ez, de most akkor sem ez foglalkoztat. Eszembe jut a csokoládéra, vécépumpára, a tiszta vízre, a szeretetre és az ukéra is egyaránt érvényes közhely (s mivel közhely, ezért igaz): mindig akkor értékeljük, milyen sokat jelent, amikor (épp) nincs. Akkor most tegyük oda a kontaktust a sorba? Írjuk fel a – remélhetőleg ideiglenes – veszteséglistára? Kultúrantropológus vagyok, arra tanítottak, ahhoz szereztem affinitást, hogy jelentéstulajdonításokat lássak és értelmezzek, és ezeknek karakterét valamilyen mások számára is megfogható keretbe helyezzem – ez, amennyire elvont duhajkodásnak hangzik, annál izgalmasabb, de ennél jobban most nem mélyedek el benne.

S aikidósként tudjuk, tudni véljük, mit jelent a kontaktus.

Hogy mit veszíthetünk akkor, ha az most megszakad edzőtársak között a tatamin, dojotagok, társ-dojok, régiók és országok aikidókái között a vírus terjedése miatt.

A 17-18. század fordulóján nagy-nagy átalakulások zajlottak, nem egyszerűen a tudományban, hanem az európai gondolkodásban. A filozófusoknak, a bölcselet embereinek, olyan dolgokat kellett megmagyarázniuk és értelmezniük, melyekre akkor már egyre gyakrabban jelentkezett a ráció, az észelvűség és a fizika. Nagy kihívás volt összeegyeztetni egy természeti törvénnyel leírható jelenség mechanikai és esztétikai magyarázatát. A tengerpart hullámzását árapálykor, a szélfútta homok mozgását és annak képzettársításait, s igen, azt is, mitől látni egy nőt szépnek. Meg egy csomó minden mást. Keresték azt a többletet, ami megadja az élmény leírását a természeti törvényeken túl, mindannak, amivel kapcsolatba kerülhetünk. Nem olyan ez, mint az aikido kontaktusa? Állítom, igen. Érdekes dologra bukkantam: egy Nicolas Malebranche nevű francia gondolkodó arról írt akkortájt, ha kapcsolatba kerülünk valamivel (kontaktust létesítünk), ne az érzékeink alapján ítéljük meg a dolgot, az egészet („a testet”), hanem pusztán arra gondoljuk, milyen érzést kelt bennünk. De a szeretet vagy kellemetlenség, amit akkor gondolunk – mondja a szerző – nem a másik testről mond ítéletet, hanem bennünket segít a túlélésben, az adekvát reagálásban. Az érzetek gyorsabbak, mint egy racionális elemzés. „Ha az elme csak azt látná a testekben, ami valóságosan bennük van, és nem érezne olyasmit, ami nincs meg bennük, csak nagy nehézségek árán tudná szeretni és használni őket. Arra van tehát szükség, hogy kellemesnek tűnjenek, s olyan érzeteket okozzanak, amelyekkel maguk nem rendelkeznek”- állítja a filozófus, és megengedhetőnek érzem kiragadását az átfogóbb elemzésből.

Gyönyörű szavak és szerintem nagyon igazak arra a helyzetre, amikor a tatamin állunk. Van tehát valami olyan rárakódás az érzékekkel felfogott találkozásokban, kontaktusokban, ami

létrehoz egy többletjelentést, és egy annak megértéséből fakadó reagálást.

Hogyan támad az uke? Erősen, lágyan? Mi az a többlet, mit ad nekem, amikor keze a csuklómra simul, érzem bőrét az én bőrömön, mozgásának energiáját, testének illatát, arcomon tekintetét? S – máris – jól időzítettem-e a technikát, amit épp elkezdtem csinálni?

Ismerősek, ugye? Te is hallottad a dojódban megannyiszor a kontaktusról. Annak jelentéséről, tartalmáról, melyek most „elveszhetnek”, ideiglenesen, egy hangtalan nem uke támadó miatt.

Amikor most azt mondtam, a kontaktus jelentése, akkor ilyesmire gondoltam. Az érzékelésből kibomló élményre, a másiktól jövő többlet befogadására, mely az aikidóban úgy jelenik meg, olyan leszármazásokkal, ahogy azt mindannyian jól ismerjük.

Ez a jelentés veszhet most el egy időre a kontaktus megszakadásával, és ha ez megtörténik, talán újra (jobban) értékeljük akkor, ha megint létrejön. Mert a kontaktus jelentésében ott a másik lényéből, energiájából egy darab, ami több, mint szűrtüszők összeakadása. Ott van az, amit átad neked, hogy dolgozz azzal, hogy használd. Benne van testének fizikája, s ez alapján viszont jóval több: a megkezdett technika lehetőségeinek aktuális határai. A jó- vagy esetleg rosszabb szándéka. A maga fejlődésének ígérete, és a te fejlődésed előmozdítása. Saját aikidós stílusa. Az idő- és térkezelése. Benne van bőre színe, rassza, és igen, az azokkal összefüggő társításaid is (ne feledd, érzékekkel, és kevésbé elmével dolgozol). Benne van valamennyi múltjából, és az eljövendő éveiből. S benne vagytok ketten, egyenlően, egymásért működve. A „neked adás” szándéka. Egyetlen kontaktusban.

A fizikai törvényekkel leírható mozgáson és biológián túl, az a „bizonyos” többlet, a számotokra kialakuló jelentésréteg.

A koronavírus ezt a jelentéssel töltött, egyszerre fizikai és metafizikai, mechanikai és esztétikai kontaktust zilálhatja szét, a technikáknál, és átmenetileg közösségileg is. Ezeket az érzékeléseket és az egymásnak adottakat. Robinsonokat faraghat a kontaktus nélkül maradt aikidókákból, még ha nem is hosszú időre. Ne hagyd, hogy elveszett jelentéssé váljon számodra mindaz, amit kontaktusnak hívunk a tatamin. Ha abba a helyzetbe kerülsz, hogy ideiglenesen nem tudsz edzeni járni, akkor jusson eszedbe,

mennyi minden vár a tatamin később majd, amit a kontaktussal kaphatsz, és adhatsz meg.

Tanuld meg másképp, és újra (fel)értékelni a kontaktust – erre lehet jó a bejegyzés pillanatában az egyelőre nem látható kifutású, járvánnyal fenyegető helyezet. (S persze, moss gyakran kezet.)

http://zummaikido.hu

Az erőszakmentes világért, a te aikidódért – add nekünk az adód 1%-át!

Szerző: Csák Gergely | márc 4, 2020 | Aikido hírek

Mi a Zumm Aikido Egyesületben hiszünk abban, hogy az aikido jobbá teszi a világot. Ha több ember aikidózna, kevesebb lenne a konfliktus a mindennapi életben, vagy azokat is jobban kezelnénk. Az aikido nem csak a testet, de az elmét és a személyiséget is fejleszti, formálja. A végső cél önmagunk legyőzése, ahogy azt már olyan sok helyen megfogalmazták.

Mit jelent, hogy legyőzzük önmagunkat? Milyen jobb világ?

Az aikido a mindennapi megvilágosodások útja. Minden edzésen egy kicsit jobbá válnak azok, akik gyakorolnak. Nem csak a saját testüket ismerik meg, de megismerik a saját gyengeségeiket, erősségeiket, a saját személyiségüket. Az aikido segítségével fejlesztik azt a képességet, hogyan reagáljanak a kihívásokra békésen, nyugodtan, magabiztosan.

Az aikido tehát személyiség-fejlesztő foglalkozás, de nem csak önmagukon dolgoznak az aikidósok, hanem a csoport más tagjain is. Az edzéseken, a konfliktusokon keresztül megtapasztalják, milyen érzés mások bőrébe bújni, megismerni a mások érzéseit, gondolatait.

Mindez azt jelenti, hogy aki aikidózik, nem csak erős, egészséges testet, de érzelmileg stabil és derűs, nyugodt lelkivilágot fejleszthet magának, amely nyitott és bátran néz szembe a világ kihívásaival. Az erős közösség és az aikido értékei (kölcsönös tisztelet, erőszakmentesség, nem ártás) pedig megtartja ezeket az embereket, akik „nem vesznek el” az életükben.

Mindezek miatt azt gondoljuk, hogy az aikido jobbá teszi a világot. Ha nem is hirtelen, egyik pillanatról a másikra, de kis lépésekben. Belülről, alulról változtatja meg azokat, akik kapcsolatba lépnek vele.

Egyesületünk több, mint 15 éve működik, amelynek során edzéseket, edzőtáborokat szervez és igyekszik az edzésekhez, Budapesthez, Európához méltó körülményeket termeteni.

Ez nem mindig sikerül.

Továbbra sincs megoldva, hogy megfelelően szellőztessük, fűtsük az edzőtermünket; szeretnénk több támogatást adni a tagjainknak, hogy továbbképzésekre, edzésekre, edzőtáborokra járhassanak.

Ebben kérjük a segítségedet.

Az egyesületünk gyűjti a személyi jövedelmadó (SZJA) 1%-át. (Adószámunk: 18475142-1-42)

Az adód 1% a Zumm Aikido Egyesület legfőbb bevételi forrása. Bennünket nem támogatnak pártok, állambácsi, nincsenek hirdetőink, hiszen semmi mást nem csinálunk, „csak” aikidózunk.

Az aikidósok teljesítménye, elkötelezettsége nem marad el a profi focisták sportteljesítményétől. Viszont semmilyen támogatást nem kapnak senkitől.

Az egyetlen valaki, akire támaszkodni tudunk, az Te vagy.

Te és az adó 1%-od. 

Minden évben, átlátható módon költjük el a nekünk utalt pénzt: főleg arra, hogy a tagjaink szakmai-technikai fejlődését támogassuk és az edzéseink körülményeit javíthassuk.

Nekik biztosítjuk, hogy kedvezménnyel, vagy akár ingyen vehessenek részt aikido edzőtáborokon, vagy a hétköznapi edzéseinken.

2018. karácsonyán, példátlan összefogással, felújítottuk a dojónkat a nekünk utalt adó 1%-ból és adományokból. 2020-ban folytatni szeretnénk ezt a célt és az öltözők felújításával egy európai szintű dojót szeretnénk létrehozni. Ezért arra kérünk: Add nekünk az adód 1%-át! Neked nem kerül semmibe, csak annyit kell tenned, hogy amikor elkészíted az adóbevallásodat, írd be a civil szervezeteknek fenntartott részbe az adószámunkat: 18475142-1-42; illetve a szervezetünk nevét: Zumm Aikido Egyesület.

Arra kérünk, oszd meg ezt a bejegyzést a Facebookon és buzdítsd arra a rokonokat, barátokat, ismerősöket, kollégákat, hogy ők is nekünk adják az adó 1%-át.

Köszönjük!

Valóban haszontalan az Aikido?

Szerző: Monostory Miklós | febr 4, 2020 | Aikido hírek

Korábban írtunk róla, hogy a hatékonyság ürügyén mibe akarják belehajszolni az Aikidót és más harcművészeteket, most egy másik aspektusra tekintünk rá.

Miért is kell írni erről?

A videómegosztókon számtalan aikidós videót találhatunk. Ezek jelentős része nem pozitív gondolkodásra vall: az Aikido elutasítottságával, vagy visszaszorulásával foglalkoznak, „valódi” Aikidót mutatnak be, lekicsinylő kommentek „fake” oktatókról és betanult esésekről, no meg a technikák használhatatlanságáról.

Nos, ez fájdalmas. Fájdalmas, mert úgy tűnik, az embereknek fogalmuk sincs róla, mi is az Aikido. Vajon miért alakult ki ez a vélemény?

Két fő okot látok: a tömeges véleménymegosztást és a videók tömegét. Egyre több embernek van lehetősége Aikidós videót készíteni, ugyanakkor egyre több embernek van lehetősége ezeket megnézni, összehasonlítani, véleményt alkotni és terjeszteni – anélkül, hogy valaha is felkelt volna a kanapéról kipróbálni, és gyakorolni.

A billentyűharcosok és billentyűszakértők nem csak az Aikidóval próbálkoznak be, hanem szinte minden más területen is. Ezek a rosszindulatúan szkeptikus vélemények aztán hamar képesek tömegvéleménnyé válni, mert terjesztőjük bátornak tűnik, amit mond kellően bomlasztó hatású, tehát igaznak kell lennie.

Egy videomegosztón kattintgatva könnyű bármilyen mozdulatot elemeire bontani és kritizálni, anélkül, hogy megértené a destruktív elem, mi is történik. A megértéshez viszon ki kellene mászni a süti-ropi-kóla háromszögből, és el kellene menni edzésre. Az meg fárasztó.

Haszontalan-e az Aikido testgyakorlásként?

Ha elkezdesz edzésre járni, azt meg fogod érezni. Izomlázad lesz, elfáradsz és megizzadsz, aztán hónapokkal később egyre kellemesebben fogod érezni magad a tatamin. Elveszted fölösleges kilóidat, és sokkal fittebbnek fogod érezni magad.

Az Aikido a testgyakorlás egy fantasztikus formája. Erősíti a testedet, és erősíti a bensődet is. Közepes-magas kardiovaszkuláris edzésnek felel meg, attól függően, milyen intenzitással edzel. Egy órányi edzés 4-600 kalóriát is képes elégetni.

Mióta jógázom is az Aikido mellett, rájöttem, hogy az ukemi (a támadás és az ezt követő esés) egyfajta dinamikus jóga. Nyújtja a szalagokat, és a kötőszövetet, rugalmasabbá és hajlékonyabbá tesz. Mostanra egyre inkább előtérbe kerül a kötőszövetek fontossága – köszönhetően a jóga és a chi-kung terapeutikus technikáinak.

Ötvenes éveimet taposva gyakran meglepődöm, hogy jó néhány huszonévesnél hajlékonyabb vagyok, és az edzéseken náluk jobban bírom a tempót. Jól érzem magam, előrehajolva (egy-két perc bemelegítés után) meg tudom érinteni a lábujjaimat. Az Aikido edzéseken megtanulsz lélegezni, megismered a tested, megtanulod irányítani.

Az Aikido idősek és fiatalok számára is fantasztikus testgyakorlás.

Haszontalan-e az Aikido harcművészetként?

Az Aikido, ha jól csinálják, lágynak és majdhogynem megrendezettnek tűnik. Azért van ez így, mert ha jól csinálják, az Aikido inkább a tudatosság használatának művészete, mint a testé. Kevesen ismerik fel, hogy az Aikido a forma és a szellem – a test és az elme – együttműködésének gyakorlása.

A harci technikák a fizikai megnyilvánulásról szólnak – a testről. A harcművészetek ezzel szemben holisztikusabbak. Ha valaki nem érti ezt meg, akkor nem érti a harcművészeteket sem.

Az Aikido alapítója, Ueshiba Morihei, mindig a holisztikus megközelítést hangsúlyozta: azt emlegette, hogy a természet energiáihoz és törvényeihez kell alkalmazkodnunk, elménket és tudatosságunkat kell élesítenünk. Azt is mondta, hogy terjesszük ki a ki-t, tartsuk meg középpontunkat, gyakoroljunk hálásan.

Azt mondta, hogy a harcművészetek a szeretetről szólnak.

Nem sok tanítványa értette meg. Azt gondolták, bolondságokat beszél, és szavai nem fontosak. Elhagyták, és pusztán technikákat tanítottak. És most, fél évszázaddal halála után billentyűharcosok milliói nem értik, és azt gondolják, hogy az Aikido haszontalan.

Amit Ueshiba Morihei tanított, az egy forradalmian új megközelítése volt a harcművészeteknek, olyan megközelítés, amit bárki gyakorolhat. Többször bebizonyította, hogy az Aikido hatásos és hatékony.

Tanításai azonban nem mind maradtak fenn és nem lettek továbbfejlesztve a modern gondolkodáshoz. Ennek hatására az Aikido harcművészetként elveszítette megbecsültségét. A megközelítésnek és a megértésnek is változnia kell ahhoz, hogy az Aikido újra értékes és népszerű harcművészet legyen.

A harcművészetek a tisztelettel kezdődnek és a tisztelettel fejeződnek be. Ha bármilyen hiányosság van ebben a létfontosságú kiindulópontban, a harcművészet veszélyessé válhat másokra és brutális, utcasarki harccá válhat.

Haszontalan-e az Aikido önvédelemre?

Ueshiba Morihei az Aikidót halálos technikák és harcművészetek alapjára építette, felasználva a Daito-Ryu Jujutsu-t, és kardművészetet is. Ezeket áramló formákká fejlesztette tovább, amelyek egyaránt alkalmasak ölésre és biztonságos gyakorlásra.

Az Aikido lényege nem a támadó ártalmatlanná tevésére, megnyomorítására, vagy megölésére alkalmas számtalan technika megtanulása. Az Aikido arról szól, hogy megtanuljunk nyugodtak maradni bármilyen fenyegető helyzetben. És valószínűleg ez a legkritikusabb része minden önvédelmi formának.

Bár Ueshiba Morihei és egyik legtehetségesebb tanítványa, Koichi Tohei ezt tanította a kezdetektől fogva, a kilencvenes évekig kellett várni ahhoz, hogy tudományos kutatások bizonyítsák be: nyugalmi állapotban képes a legjobban működni a prefrontális agykéreg, ahol a legfejlettebb agyi folyamatok működnek. Mostanra rendőrök, katonák, vészhelyzeti szolgálatok tagjai tanulnak stresszkezelő technikákat, hogy szükség esetén megfelelően és hatékonyan tudjanak fellépni.

Az Aikidóban a fenyegetések lágyított formájával tanulunk meg szembenézni, így eleinte csuklófogással, később egyre intenzívebb támadásokkal. A gyakorlás biztonságos és ellenőrzött körülmények között történik. Ez megadja a gyakorlónak a lehetőséget, hogy felépítse önbizalmát, megőrizze nyugalmát, és el tudjon lazulni – mind testben, mind szellemileg.

Tohei azt tanította, hogy teljes erőnket csak relaxáltan tudjuk kihasználni. Erőnket nem arra használjuk, hogy megütközzünk a támadó erejével, hanem arra, hogy erőfeszítés nélkül el tudjuk vezetni.

Ha egyszer megtanuljuk, hogyan ne álljunk ellent, vagy ütközzünk meg, a támadó egyedül marad az erejével, nem lesz mit támadnia. Mintha támadása légüres térbe hullana. Elméje az egyik pillanatban telve van a szándékkal, hogy megüssön, a következőben nem talál semmit, nem áll ellen neki semmi – így könnyű elvezetni; teste lelkesen követi a semmibe. Ez az Aikido legmagasabb szintje – hosszú időbe telik eljutni idáig, mert el kell felejtenünk azt, hogy az ellenfél fizikai testével foglalkozzunk.

Mielőtt elérnénk ezt a haladó szintet, megtanulunk számos módszert, amelyek használatűval kiszabadulhatunk fogásokból, rögzítésekből, fojtásokból, vagy kitérhetünk ütések elől. Számos fiatal és idősebb aikidoka meséltemár el, hogyan sikerült kimenekülnie veszélyes helyzetekből – természetesen, erőfeszítés nélkül.

Ne próbáld hát az Aikido övédelmi hatékonyságát a fizikai forma alapján magítélni. Gyere el gyakorolj egy jó oktatóval, aki érti is, mit tanít, és akitől megtanulhatod testedet és elmédet összehangolni.

Ám, ha az önvédelemre csak eszközként tekintesz, amivel lehet villogni és verekedni, az Aikido valószínűleg nem neked való.

Aki természetesen és önmagával összhangban él, annak nincs szüksége önvédelemre. Őket megvédi kiállásuk, és belső békéjük. Ez az, amin mélyen el kell gondolkodni, és alaposan megérteni.