2020 és aikido: nem az, amire számítottál

2020 és aikido: nem az, amire számítottál

2020 és aikido: a legfurább év volt, de a mérleg még lehet pozitív.

2020-ban a csapból is a koronavírus folyt. Soha ennyire kevés edzőtábort nem rendeztek meg, soha ennyire kevésre (sem) mentünk el, soha ilyen keveset nem edzettünk és a végén örültünk, hogy élünk, létezünk, működünk. Ami a legfontosabb: együtt maradtunk és nem engedtük el egymást, sem az aikidót. Nézzük a negatívumokat és a pozitívumokat!

1. Soha nem volt ilyen kevés edzésünk

Míg 2019-ben heti 3 nap volt 5 edzésünk, addig 2020 és aikido szempontjából talán összesen 4 hónapot tudtunk edzeni “rendesen” a teremben, pusztakezes edzést. Aztán megoldottuk a szabadban, fegyverrel, maszkban valahogy.

2. Soha nem volt ilyen kevés edzőtáborunk

Februárban és augusztusban Stéphane Goffin vezetésével tartottunk egy-egy edzőtábort, nagyon máshová nem is mentünk el. Ha optimistán szeretnénk felfogni, legalább az a két tábor megvolt. De a megszokott bécsi, párizsi, prágai táborok mind elmaradtak nekünk. (Vígasztalásul: Christian Tissier táborai is mind-mind elmaradtak, de most lesz vele online interjú.)

3. Sosem volt ilyen kevés vizsgánk

Konkrétan egy vizsgát sem tartottunk 2020-ban. Viszont: Pintér Gergő 5. kyus lett karácsonykor. Gergő nem adta fel, ha esett, ha fújt, ő edzésre járt é jár a mai napig. Ha átköltöztünk online edzésre, ha maszkot kellett hordani, ha kint edzettünk, ha fegyverrel, ő csak jött és csinálta. Példamutató módon, sok haladó aikidósnak megmutatva, milyen az igazi harcművész: gyakorol. Gratulálunk!

Amint látható, a mennyiség nem ment a minőség rovására és minden rosszban volt valami jó is. Nézzük a pozitív dolgokat 2020 és aikido szempontjából:

1. Együtt maradt a csapat

Akkor is, ha online kellett a kapcsolatot tartani. A szombat esti online sörözések ugyan nem mentek, de amikor lehetett, találkoztunk, amikor lehetett, edzettünk. Még karácsonyi adakozásra is tellett az időnkből és energiánkból. Az edzőtáborokra eljöttek azok az emberek, akik szeretik az aikidót, szeretik a közöséget. Megoldottuk, hogy együtt maradjunk és láthatóan volt erre igény, szándék. Nekem ez a legjobb érzés 2020-ból: hogy együtt tudtunk maradni, dacára bármilyen koronavírusos vészhelyzetnek.

2. 2020 és aikido: Tudtunk fejlődni

2020-ban bebizonyosodott, hogy mindig van út valamerre. Ha a fegyveres gyakorlásba, akkor arra, ha online erősítettünk és jógáztunk, akkor arra. Az edzés nem állt le igazán sosem. Aki akarta, az csinálta. És mindig voltak, akik akarták, érezték, hogy szükségük van rá.

3. Volt két edzőtáborunk

Szerintem ez nagy dolog. Két teljes edzőtábor ezekben a vészterhes időkben – és könnyen össze tudtuk szervezni, ahhoz képest összejöttünk és edzettünk. Élveztük, hogy lehet. Élmény marad örökre.

4. Mindenki jól van

Tudomásunk szerint senki sem kapta el, senkit se vittek kórházba a csapat tagjai közül. Közhely, hogy az egészség a legfontosabb (meg a térerő, meg a wifi), de szerintem ez is azt bizonyítja, hogy vigyáztunk magunkra és egymásra. Mindenki zokszó nélkül maszkot hordott, természetes volt, hogy kezet mos és fertőtlenít és távolságot tart. Az aikidósok tudnak igazán távolságot tartani, mert pontosan tudják, mennyire fáj, amikor túl közel merészkednek valakihez egy-egy edzésen.

2020 és aikido: a mennyiség helyett a minőség éve volt.

Nem bocsátkozunk jóslatokba, hogy milyen lesz 2021. Fogalmunk sincs. Csak reménykedünk, hogy az oltással visszatérhetünk az edzéseinkhez és nem lesz harmadik hullám. Addig is, gyere online edzésre, mert erősítünk és jógázunk heti négy alkalommal. (Hétfő-szerda, 18.00 – 19.00, erősítés, kedd – csütörtök, 18.00 – 19.00, jóga, relaxáció, stresszoldás. Jelentkezni lehet a gergely.csak kukac gmail.com-on.)

Aikidós karácsonyi gyűjtés a szegényekért

Aikidós karácsonyi gyűjtés a szegényekért

A VII. kerületi a Család- és Gyermekjóléti Központ gyűjtést szervezett a rászoruló családok számára. A Zumm Aikido Egyesület is beszáll a gyűjtésbe és arra kér mindenkit: csatlakozzon.

Az aikido arról szól, hogy adunk. Odaadjuk magunkat a gyakorlásnak, a gyakorláshoz a másiknak. Idén ez kicsit másképp van, de egyvalami mindig megmarad: adni jó.

Az erzsébetvárosi a Család- és Gyermekjóléti Központ folyamatosan figyelemmel követi a rászoruló családok helyzetét és idén karácsonykor is gyűjtést szervez a részükre. A szociális szakemberek szerint óriási szükség van mostanság a társadalmi szolidaritásra: háromszor-négyszer annyi rászoruló háztartást regisztráltak az utóbbi időben, mint múlt évben ilyenkor.

Karácsonyi gyűjtés: hogy segíthetsz?

  • Legyél 2020. december 17-én, csütörtökön 16.00 – 17.00 között az új dojónál (Mozgáscentrum, VII. kerület, Lövölde tér 7., bejárat a Király utca felől),
  • hozzál magaddal tartós élelmiszert (liszt, cukor, konzerv, olaj, csokoládé),
  • vagy takarító-tisztálkodási szereket.
  • Ezeket ott helyben odaadjuk a Család- és Gyermekjóléti Központ munkatársainak, akik szétosztják a részoruló családok között.

Az aikidó karácsonyi gyűjtés után kisétálunk a Városligetbe, ahol rövid forraltboros karácsonyi ünnepséget rendezünk.

Arra kérünk, hogy jelezz vissza a Facebookon, eljössz-e, számíthatunk-e rád aznap!

Koronavírus: hogy NE legyél rizikócsoport tagja?

Koronavírus: hogy NE legyél rizikócsoport tagja?

Egy német egészségügy szakértő szerint egy-egy lezárás közben 10%-kal nő azok száma, akik valamilyen rizikócsoport tagjai. Ennyi emberrel lesz több, akivel egy következő vírushullám potenciálisan végezni fog. Mégis, tehetünk-e valamit ez ellen?

Ha valakinek az unokái rákérdeznek, hogy nagypapa, nagymama, mit csináltatok a lezárások idején, aki visszaemlékezve vajon csak annyi fog az eszünkbe jutni: egész nap üldögéltünk otthon és vártuk, hogy elmúljon a veszély? Közben híztunk és stresszeltük magunkat a híreken? Interneteztünk és zoom-meetingeken vettünk részt? Valószínűleg igen. November 11-ével ugyanis bezárt az összes sportolási lehetőség, csak a profi sportolók edzhetnek, illetve – a jelenlegi állapot szerint – kint a szabadban, maszk nélkül lehet sportolni, egyénileg. De az amatőr sportokat felfüggesztették, a konditermek bezártak.

Az aktuális vírushelyzetben tehát alig tudnak az emberek sportolni járni; a Zumm Aikido Egyesület dojója is bezárt. A magyarok amúgy sem az egészségtudatos életmódjukról híresek, az edzőtermek bezárása pedig még ronthat is a helyzeten. De van megoldás.

Kik tartoznak a veszélyeztetett csoportokba?

Magyarországon kevésbé figyelnek erre, de az időseken kívül sok rizikócsoport létezik még:

  • a dohányzók,
  • az elhízottak,
  • a keringési betegségben szenvedők,
  • a cukorbetegek.

Őket a koronavírus könnyebben viszi el, ők szerepelnek a halálozási statisztikában leginkább. Magyarország pedig az élen jár az ilyen betegségekben,

mindez a rossz életmód, a helytelen táplálkozás, a kevés mozgás és a sok stressz eredménye.

Meg a szűrőprogramok hiánya, meg az egészségügy összeomlása, meg a prevenció hiánya és sorolhatnánk. (Lenne tennivaló könnyen, csak mindenki inkább törődik Sorossal, semmint a saját egészségével…) Egy német egészségügyi szakértő szerint szerint egy-egy rizikócsoport 10%-kal növekszik a lezárások alkalmával, ennyi embernek romlik az általános egészségügyi állapota. Ennek oka egyszerű: ilyenkor kevesebbet tudunk mozogni, ülünk otthon és többet stresszelünk a körülmények miatt. Ennek más vetületei is vannak: ha a gyerekek nem tudnak tornázni, külön sportórára járni, mással kezdenek el foglalkozni (nyomkodják a mobiljukat), ugyanakkor a sportközpontok, edzések, fitnesztermek elveszítik a klieneseiket, ami további gazdasági visszaesést okoz.

Rizikócsoport: hogy ne kerülj be?

kocogás egészség park
A kocogás is segíthet, bár nem mindig az a legegészségesebb.

Alapvetően több megoldást látunk arra, hogy ne legyél egyik rizikócsoport tagja se:

  • Folytasd a sportot valahogy;
  • Étkezz tudatosan;
  • Használj stresszoldó technikákat.

Az első a legegyszerűbb: azon felül, hogy este 8-ig (jelenlegi állás szerint) kimehetsz futni, parkban edzeni, ráadásul maszk nélkül, a Zumm Aikido Egyesület online edzéseket ajánl.

Az online edzés ráadásul olcsóbb, mintha személyesen edzenél és nem is kell menned sehova. Ezek az átalakított, sokszor rövidített edzések képesek arra, hogy átmozgassák és valamennyire formában tartsák az embert – csak helyet kell hozzá találni a lakásban és egy olyan időpontot, amikor a család többi tagja nem lóg a nyakadon és nem zavarnak arra az egy órára. Mindenképpen érdemes valami ilyen elfoglaltságba kezdened. Ha át tudod gondolni az étkezésed és ismersz jó sresszoldó technikákat, (hamarosan azokról is írunk egy bejegyzést), akkor bizonyára nem fogsz valamelyik rizikócsoportba kerülni.

Online edzés: segítünk, hogy túléld a második hullámot

Online edzés: segítünk, hogy túléld a második hullámot

Korábban megírtuk, hogy az egyik legfontosabb a harcművészetben, hogy túlélj, bármi áron. A kérdés az, hogyan éljük túl ezt az egészet, ha már nem is találkozhatunk és a hagyományos edzés is megszűnt. A válasz: online edzés.

(A cikk alján egyébként találsz még egy pár tippet, hogyan éld túl, ha az online edzésre nem fogsz eljönni.)

November 11-én élete lépett a kijárási korlátozás és ezzel egyidőben az edzőtermeket is bezárták. Mindez azt jelenti, hogy az aikido edzések egy darabig bizonyosan szünetelnek. Viszont azt senki se mondta, hogy az elkövetkezendő heteket, akár hónapokat tétlenül kell végigülnöd otthon, miközben lassan becsavarodsz a 500 méterre sétáltatott kutyáddal egyetemben.

Tudjuk, jól, hogy a vírus és a vírus okozta korlátozások felerősítik egymás hatását: az emberek frusztráltak, félnek, idegesek, ami gyengíti az immunrendszert; mivel nem edzenek, kevesebbet járnak ki, mindenkire jön fel a zsír, hízunk szépen, mint a násznép az éjféli káposztától. Az elhízott ember pedig megintcsak könnyebben belehal a koronavírusba.

Tehetsz érte, tehetsz ellene

Mi a Zumm Aikido Egyesületben továbbra sem adjuk fel olyan könnyen: teszünk azért, hogy ne hízzunk el, teszünk azért, hogy a kedélyállapotunkat javítsuk, teszünk azért, hogy ne legyünk stresszesek. (Jelszavunk: dicsőség és kondi!)

Teszünk azért, hogy egyben maradjunk. A fő csodafegyverünk az online edzés. (Említettük már, hogy a cikk alján még több tippet olvashatsz arról, hogy mit tehetsz még? Az online edzésen kívül? Akkor most említjük.)

Szóval, online edzés. Íme a tudnivalók:

  • 2020. november 16-tól, hétfőtől csütörtökig minden este 19.00-20.00 között tartjuk az online edzéseket;
  • hétfőn és szerdán főleg erősítő edzést (saját testsúlyos edzést), kedden és csütörtökön (stresszoldó, lazító) jógaórát tartunk;
  • olyan ruha kell hozzá, amiben könnyen tudsz mozogni, semmi más; nem árt egy jógamatrac, de nem kötelező;
  • legyen webkamerád, mikrofonod és stabil netkapcsolatod;
  • az online edzések után kicsit még beszélgetünk (házi feladat: mondanod kell 3 pozitív dolgot, ami aznap történt veled);
  • nem kell aggódnod azon, hogyha idáig nem jártál edzésre, nem vagy formában – mi is azért csináljuk, hogy formában maradjunk-kerüljünk; (általában: semmin se kell aggódnod);
  • ezek az online edzések segítenek kezelni a stresszt, jobban alszol tőlük és nagyot dobnak az immunrendszeren is;
  • az edzésekre be kell jelentkezned első alkalommal, legalább egy nappal előtte. Aztán úgy tekintjük, hogy minden alkalomra eljössz. Itt jelentkezhetsz: gergely.csak kukac gmail.com, 0620 9 654 298, vagy https://www.facebook.com/gergelycsak13/ címen megtalálsz a Facebookon. Ha valamiért nem tudsz, nem akarsz eljönni a következő alkalomra, ismét szólnod kell!
  • az edzések akkor indulnak el, ha van legalább három jelentkező, akik folyamatosan járni fognak;
  • járhatsz az összesre, járhatsz heti egyre, kombinálhatod, ahogy jól esik. Viszont szólnod kell, hogy hogyan fogsz járni!
  • az edzések ingyenesek mindenkinek, aki elvesztette az állását a járvány alatt, vagy akinek kórházba került a rokona;
  • az edzések ára: becsületkasszás, annyit adsz, amennyit szeretnél;
  • ha bejelentkeztél, kapsz linket, amivel be tudsz lépni az edzésekre.

Várunk! Jelentkezz be most!

+8 stresszoldó tipp a vírushelyzetre:

  1. Kapcsold ki a netet – nem kell mindig a híreket bújni és a monitort bámulni. Olvass könyvet, legyél együtt a családoddal. Hallgass zenét. Nézz meg egy jó filmet.
  2. Tanulj meg meditálni és tölts időt csendben.
  3. Egyél-igyál egészségesen: ne zabáld magad halálra. Igyál sok vizet. Kerüld a masszív piálást, sok alkoholt.
  4. Ha ideges vagy, nagy a nyomás, este nyolcig még mindig lehet futni. Vagy hívj fel valakit és mondd el neki. Vagy vegyél egy boxzsákot, nekünk bevált. ;-)
  5. Egy kocka csoki. Egy kis süti. Egy pohár bor vagy sör néha. Jutalmazd meg magad, ha keményen dolgoztál, vagy nehéz napod volt.
  6. Főzőcskézz.
  7. Szex. Nem kell magyarázni.
  8. Légzőgyakorlat. Az is légzőgyakorlat, ha figyeled a légzésedet és kizárod kicsit a külvilágot.

De amit nagyon ajánlunk: online edzés. Az tuti. (Tudod, jelentkezned kell: gergely.csak kukac gmail.com v 0620 9 654 298, v a Facebookon.)

4 ok, hogy most is gyere aikidózni

4 ok, hogy most is gyere aikidózni

Amikor sokan az aikidóra mért sorscsapásnak élik meg a COVID-19-et, mi azt mondjuk: ebből is felállunk. De te ott leszel vajon?

Nem adom fel.” – ez lehetne az aikido egyik jelmondata. Az aikido lényege, hogy az ember mindig folytatja, valahogy. Minden dobásból feláll. Minden rossznak vége lesz egyszer. Leglentebbről már csak felfelé vezet az út.

Lassan eljön a leglentebb: amikor megint be kell zárni a termet és nem gyakorolhatunk, maximum online, mint most Nyugat-Európa legtöbb országában. Annál lentebb már csak az lenne, ha egyáltalán nem lehetne aikidózni, ez pedig a harcművészet története során egyszer fordulhatott elő: a II. világháború után, amikor minden harcművészetet betiltottak. Az aikido átalakult, túlélte. A COVID-19 nem atombomba, nem háború, a harcművészet nincs betiltva, emberek nem halnak ezerszám.

Amikor a második hullám elindult ősszel Magyarországon, a Zumm Aikido Egyesület vezetősége valóban felkészülten várta. Tudtuk, hogy jönni fog és azt is tudtuk, hogy alkalmazkodnunk kell. Ezért kidolgoztunk egy újfajta – biztonságosabb, de ugyanúgy mindent megmozgató, mindent fejlesztő – edzési tervet és csökkentettük az edzés havidíját is.

Miért próbáld ki az új edzéstervet?

A hozzánk járó aikidósok nagy része eddig nem tapasztalhatta meg, hogy miről van szó, mert – valljuk be – nem járnak edzésre. Van, akit a fertőzéstől való félelem, van, akit az anyagi okok, van, akit simán csak a fáradtság visz el az edzéstől. Mindegyik ok érthető és elfogadható. Ebben a bejegyzésben azzal érvelünk, hogy mindegyik okra csattanós választ ad az új edzéstervünk.

Félek a fertőzésről, mi legyen?

Olyan edzési körülményeket valósítottunk meg, amiben a fertőzés veszélye nagyon alacsony.

  • belépéskor fertőtlenítjük a kezünket;
  • maszkban vagyunk az öltözőben és az edzésen is;
  • nem érünk egymáshoz;
  • távol egymástól, fegyverrel gyakorlunk.

Kirúgtak, kevesebb lett a fizetésem, nincs igazán pénzem edzésre járni. Mi legyen?

Mivel kevesebben vagyunk, csökkentettük az edzések számát, mostanra csak heti kétszer edzünk. Ez lehetővé tette, hogy csökkentsük az edzések havidíját és a napidíjat is. És most jön a csavar: eddig a csökkentett 8000 Ft-ot kellett fizetned az edzésért havonta, mostantól még lejjebb visszük az árakat: 5000 Ft/hónapra. November-december folyamán ennyibe kerül neked az edzés. Tekintsd ezt egyszeri, karácsonyi ajándéknak az egyesületünk részéről. Szeretnénk, ha az anyagiak nem hátráltatnának senkit az edzésre járásban.

De nekem uncsi a fegyveres edzés, igazán mozogni szeretnék, mi legyen?

Mi sem szeretnénk jobban, hogy végre odavághassuk egymást, de ezzel valószínűleg a vakcina és a gyorstesztek elterjedéséig (jövő év közepe, talán?) várnod kell. Ha lesznek 5 perces gyorstesztek és vakcina, maszk nélkül lehet majd biztonságosan edzeni. Addig azonban van új edzésprogram: erősítésekből és jógagyakorlatokból álló bemelegítés (30 perc), ami alatt többször kell a levegőért kapkodnod, mert mindent megdolgoztatunk. Aztán fél óra fegyveres gyakorlás következik, ami tökre lelazít, megnyugtat, ugyanakkor fejleszt is. És hozzá tartozik az aikido gyakorlásához.

De borzalmasan elfáradtam, nincs energiám még edzésre is elvergődni. Mi legyen?

Tudjuk, és sokszor esik is, meg hideg van. Komolyra fordítva: a jó aikidós arról ismerszik meg, hogy idejét és energiáját a munka, család mellett képes a saját fejlődésére fordítani. Másrészt a legfáradtabb pillanatodban eljössz edzésre, utána hatalmasat alszol, elillan a stressz és másnap reggel kipihenten ébredsz, hogy folytathasd a rohanást a mókuskerékben. Ezt szolgálja az új edzésprogram is.

Meggyőztünk vagy meggyőztünk? ;-)

+1 ok: minden alkalmat meg kell becsülnünk, amit együtt tölthetünk

Az emberek belefáradtak a maszkhordásba, fertőtlenítésbe, otthon kuksolásba. Mindebből kirángat téged az aikido. Együtt lehetsz másokkal. Mozoghatsz. Jól elfáradhatsz. Legyűrheted a rosszkedvet, stresszt. Küzdhetsz játékosan.

Gyere el és próbáld ki az új edzést!

Csak fegyveres edzéseket tartunk

Csak fegyveres edzéseket tartunk

De azokat rogyásig. Aikido koronavírus idején: így edzünk mi.

Aikido edzéseinket a már ismert óvintézkedések (kézfertőtlenítés, arcmaszk folyamatos használata, távolságtartás) mellett megtartjuk – amíg ezzel ellentétes kormányzati utasítás nem születik. Annyit módosítottunk az edzéseinken, hogy csak fegyveres technikákat gyakorlunk, mivel ezeknél látjuk kisebbnek az esélyét, hogy az esetlegesen fertőzők megfertőzzenek bárkit.

A harcművészethez hozzá tartozik, hogy kockázatot vállaljunk (azaz, eljárjunk edzésre és tegyük a mindennapi dolgainkat), de törekedjünk rá, hogy mindezt minél jobb, biztonságosabb körülmények között tegyük. Felelős aikido-dojóként úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb megoldás abban a helyzetben, amikor naponta 30-50 ember belehal a vírusfertőzésbe és Magyarországon az egészségügy összeomlott.

Milyen egy edzés ilyenkor?


Egy órás aikido edzéseket tartunk, amiknek a fele erősítés és nyújtás, számos jógagyakorlat, amely megnyújtja, megerősíti, rugalmassá teszi a testet-lelket. Az edzés másik felében aiki-kent, kashima shin ryu kenjutsut és jodót gyakorlunk – egyszóval bukiwazát.

Az aikido edzéseken fontos szempont továbbiakban is a stresszoldás és a jó hangulat.

Határozottan kérjük azonban, hogy ne jöjjön edzeni az,

  • aki beteg vagy annak érzi magát,
  • vagy közös háztartásban lakik valakivel, akinek fertőzésre utaló tünetei vannak,
  • akinek olyan krónikus betegsége van, amely fertőződésre hajlamossá teszi.

A koronavírussal való megfertőződés valószínűsíthető annál, aki COVID pozitív emberrel 15 percnél tovább volt együtt zárt térben úgy, hogy egyikük sem viselt maszkot. Aki ilyen helyzetben volt, még ha panaszmentes is, kérjük, vonuljon önkéntes karanténba.

Az edzésre ilyen helyzet után akkor jöhet, ha legalább 10 nap eltelt már az esetleges megfertőződés óta (akár tünetes, akár tünetmentes) és legalább 3 napja már semmilyen – a fertőzéssel kapcsolatba hozható – tünete nincs.



Mit változtatunk még az aikidón a koronavírus miatt?

A dojóba érkezéskor továbbra is kérjük az alábbiak betartását:

  • Mindenkit kérünk, hogy bejövetelkor kezét fertőtlenítse!
  • Ne csak öltözéskor, hanem az edzőteremben folyamatosan viseljünk maszkot, az edzés alatt is!
  • Figyeljünk arra, hogy azok, akik nem egy háztartásból jöttek, tartsák be a másfél méter távolságot.
  • Találkozáskor, elköszönéskor és az edzés alatt is kerüljük a fizikai kontaktust.

Kérjük mindenkitől a fentiek betartását. További info: www.koronavirus.hu

A Zumm Aikido Egyesület elnöksége

X